Stingéknek bejött - a Police keresett a legtöbbet idén

Zene

Mint azt már többször is megírtuk, az 1984 márciusában zárult Syncronicity Tour után 2007-ben újjáalakult és turnéra indult a Police. Az Andy Summers-Stewart Copeland-Sting gründolta együttes először május 27-én merészkedett színpadra Vancouverben (GM Place), megajándékozva a zenekar rajongói klubjának négyezer szerencsés tagját huszonkét nótával. Egy nappal később aztán jöhetett a hivatalos turnényitó koncert, ugyanott, de már jóval több ember előtt. A jövő év elejéig tartó Police-turné szeptember végéig ötvenhárom állomást érintett. A fellépéseket összesen több mint másfél millióan látták, ezzel 171 millió dollárral gazdagítva a csapatot és a stábot.

A trió a legnagyobb látogatószámot hozó fellépés díja mellé ezzel az eredménnyel kiérdemelte a 2007 legjövedelmezőbb koncertsorozata címet is a New York-i Billboard Touring Awards gáláján, ahol azért Justin Timberlake-nek is jutott elismerés. A Futeresex/Loveshow-turné száz állomását másfél millióan látták és 115,8 millió dollárt jövedelmezett.

Az év fesztiválja a brit Download lett, az év koncerthelyszíne pedig a Madison Square Garden New Yorkban.