Stone Temple Pilots: rács mögött az énekes

Zene

Stone Temple Pilots

Az újjáalakuló Stone Temple Pilots május 20-án kezdi meg nagyszabású amerikai turnéjét, a zenekar énekesének azonban addig még lesz egy kellemetlen kötelessége: nyolc napot el kell töltenie egy kaliforniai börtönben. Weiland még tavaly novemberben karambolozott Los Angelesben kocsijával, majd kiderült, hogy erősen ittas állapotban okozta a balesetet. A tárgyalásra csak most került sor, a Velvet Revolverből nemrégiben távozó énekes azonban nem jelent meg a bíróságon, ügyvédje pedig - miután ez nem az első hasonló esete volt a zenésznek - elfogadta a büntetést. 

Weiland négyéves felfüggesztett börtönbüntetést is kapott, valamint részt kell vennie egy másféléves alkoholelvonó programon. Az énekesnek május 28-ig kell bevonulnia a börtönbe, ám mivel ekkor már javában zajlik a turné, várhatóan már a hónap elején letudja a büntetését.