A Strokes gitárosa is elkíséri Budapestre a Coldplayt

Zene


alberthammondjr.jpg
Albert Hammond Jr.

Immár hivatalos, hogy a Strokes gitárosaként megismert, ám már két szólólemezt is megjelentető Albert Hammond Jr. lesz a Coldplay előzenekara a brit együttes őszi európai turnéján. Hammond a közelmúltban kénytelen volt lemondani néhány fellépését egy torokbetegség miatt, de a szeptember első napján kezdődő turnénak már egészségesen vág neki. 

A Coldplayt a hírek szerint a zenészek családja is elkíséri, legalábbis külön "family-helyiséget" kértek az Arénában, közvetlenül a csapat öltözője mellett. Ezenfelül még egy különszobát kell fenntartani a barátok számára, illetve egyet közös zenélés, "bemelegítés" céljára. Mindegyik helyiségbe kanapékat, hangulatvilágítást, tükröket, hűtőszekrényt, valamint nagyméretű televíziót és DVD-lejátszót kértek. 

Nyolcvan magyar technikus és színpadépítő segít be a koncert előtt a reggel 7-kor kezdődő építési munkálatokba, hogy az esti koncertre minden tökéletes legyen. A produkció egy közel 300 négyzetméteres színpadon zajlik majd, a két szélén meghosszabbított kifutókkal. Ezek alatt dolgoznak a turné technikai emberei az előadás idején. A koncert várhatóan rendkívül látványos lesz, sok technikai elemet használnak, vizuális effekteket és konfettiágyúkat is bevetnek majd, csupán a felszerelést tíz óriási, negyventonnás kamion és öt busz szállítja.