Szállj, szállj, szállj fel magasra

Zene

Ha már nagyon unod a snassz színpadokat, akkor vegyél példát Katie Melua-ról, aki mint ismeretes, dacolva félelmeivel (feltehetőleg nem olvasta Frank Schätzing Raj című regényét) tavaly októberben lemerészkedett az Északi-tenger mélyén található Statoil Troll építménybe, csakhogy egy röpke kis koncert erejéig jókedvre derítse az unalomba nélküle már-már belepusztuló munkásokat. Persze a zenekar teljesítménye Guinness rekordot ért, így nem csoda, hogy Jamiroquai is megirigyelte a 22 éves énekesnő sikerét.

Ha Melua a tenger fenekét már megtorpedózta, nem marad más hátra, minthogy a magasba emelkedjünk ? gondolhatta a lelkes természetvédőként is ismert Jamiroquai, aki február 27-én több mint 10 kilométer magasban ad koncertet egy Boeing 757-es repülőgép fedélzetén. Persze erre az eseményre is meginvitálták a Guinness munkatársait, akik, ha a terv sikerrel jár azonnal kikiáltják Jay Kay-t és társait új rekordernek.

Mivel ugyebár a rock?n?roll mindig is a határok kitolásáról szólt, alig kell meglepődnünk Jamiroquai tervezett produkcióján, aki közleményében büszkén hozzátette: nem tud róla, hogy bárki más korábban hasonlóra vállalkozott volna.

A repülő Münchenben emelkedik a magasba, s miután a szerencsés kiválasztottak végig hallgatták a koncertet, egy másik - egyelőre titokban tartott - európai városban landol.