Szeptemberre új Manu Chao lemezzel mehetünk iskolába

Zene

Hosszas hallgatás után végre új albummal jelentkezik mindenki kedvenc Manu Chao-ja, aki '98-ban teljesen elkápráztatta a világot Clandestino című korongjával. Korábban arról lehetett olvasni, hogy az új album augusztusban lát napvilágot, aztán a megjelenés dátuma mégis egy kicsit tolódott. A Mano Negra hajdani frontembere MySpace-oldalán nemrég jelentette, hogy csak szeptembertől forgathatjuk a cédét.

Karrierjét 2001-ben az Próxima Estación: Esperanza című koronggal, majd az egy évre rá kiadott koncertlemezzel, a Radio Bemba Sound System-mel folytató zenész a korábbiakhoz képest keményebb, rockosabb hangzást ígért. Manu Chao az Entertainment Weekly-nek adott interjúban elárulta, hogy azért lesz ez így, mert az otthonában rögzítették a korongot Majid Fahem-mel és David Bourguignon-nal, akik ugyebár nem lacafacáznak a színpadon, ahogy arról egyébként a cikk szerzője is megbizonyosodott egy hazai koncerten.

Az énekes azt is elmondta a neves magazinnak, hogy lassan öt éve pepecselnek a lemezen, de hát a nívós munkához ugyebár idő kell, aminek híján van, ugyanis a látszat ellenére nem lustálkodta végig az elmúlt éveket. Számtalan produceri munkát vállalt, többek közt Kabylia nevű barátjának rakott össze egy albumot. Ráadásul sosincs megelégedve a számokkal, így újból és újból ?belepiszkít?, majd egy váratlan pillanatban álljt parancsol magának és azt mondja: "eddig és ne tovább". Ez a munkamódszer pedig könnyen beláthatjuk, rabolja az időt.

Az interjúban Bush-nak is odamondogató, Latin-Amerikában szinte népi hősként tekintett Manu Chao május 25-én turnézni indul, de azok a szerencsések, akik április végén jelen voltak a Coachella fesztiválon, már hallhattak új dalokat a Mario Caldato (Beastie Boys) és Andrew Scheps (RHCP, Mars Volta) közreműködésével készült korongról.