A szerelem szárnyai Zságeréktől

Zene

A videó a Wings of Love című számra forgott természetesen az "Underground Dívák" (Sena, Kutzora Edina, Judie Jay, Péterfy Bori, Hódosi Enikő, Németh Juci) főszereplésével. A felvétel egy része a Magyar Rádó 6-os stúdiójában készült, ahol valójában a hanganyagot is rögzítették. A klip többi jelenete a dívákkal különböző helyszíneken rögzített filmes snittekből áll Nagy András rendező-operatőr jóvoltából.

A 2001-ben alakult Zagar formáció jellegzetesen egyedi hangzásvilágával egyre előkelőbb helyet vívott ki magának az utóbbi években a magyar könnyűzenei palettán. A Cannot Walk Fly Instead című új albumuk idén ősszel jelent meg Magyarországon. A lemez egy pszichedelikus utazás bravúros stíluskavalkáddal, amelyet jellegzetes elektronikus zenei szövet hálóz be.

Mint azt már megírtuk, az eddigi lemezekhez hasonlóan a Londonban élő Ligeti György (The Puzzle) több számban is énekel, de maga Zságer Balázs is énekesként debütál. A Wings of Love egyébként már a megjelenés előtt számos rádió listáján, köztük a Petőfin is az első helyre került.