Szívzörejek Frenktől

Zene

Frenk a Hiperkarma zenekarban (2006)

Mi a közös Phil Collins-ban, Ganxsta 'Döglégy' Zoliban, Szikora 'Csikidám' Róbertben, Dave Grohl-ban és Frenk-ben? Zenei hangzás és ízlésvilágban, kifejezésmódban, muzikalitásban az égegyadta világon semmi. Azonban mindegyik fent említett előadónak volt egy pillanat az életében, amikor felállt a dobok mögül, előrejött a mikrofonhoz és színpadi pozíciót váltva frontemberként folytatta tovább zenészi pályafutását.

Frenk dalszerző, szövegíró, gitáros-énekes-zongorista és persze metronómpontos dobos. Bemutatkozó szólólemezét egymaga írta, hangszerelte, producerelte. A "Szívzörejek" című - 2006 őszén megjelent - lemez stúdiófelvételeire viszont már egy ízig-vérig profi zenészekből álló zenekar verődött össze mögötte, javarészt barátokból. Kelemen Angelika és Váczi Eszter (vokál), Mihalik Viktor (dob), Hegyi Dávid (zongora), Almási Endre (gitár) és Varga Laca (basszusgitár) - olvasható a zenész honlapján, a frenk.hu-n. Mindannyian számos zenekarban megfordultak már és szinte minden elképzelhető könnyűzenei műfajt kipróbáltak. Ők segítették feléleszteni Frenk tizenegy számos szólóalbumát, amiről azonnal egyértelmű volt, hogy klappol.

Az anyag megszólalt, feléledt és most útnak indul. A "határold be a zenei stílust" kérdésre a szokásos válasz: rockandrollpopsanzon. Igazából dögös rockzene, valóban mély és furcsa lelkivilágban gyökerező, ennek érzékilengéseit fejtegető szövegvilággal. Mindezt teljesen egyedi, minden megszokott színpadi kifejezést és viselkedési stílust hetykén überelő, észrevétlenül lebilincselő előadói szellemben. Spirituális, szexista szeánsz, kifinomult érzékkel meghangszerelt zenével, rockandroll-szőnyegre terítve.

Sokszínűsége a stúdiólemezen könnyen és élvezhetően átjön, koncerteken viszont vadul üt, a füledbe mászik és nem engedi elfelejtetni magát. E kettő érdekes önhangkép látható a nagy érdeklődés közepette debütált "első" videoklipben, mely az "1formaság kora" című nótát vizualizálja. Ez a dal az album progresszív éle. Semmiképpen nem vonható le belőle semminemű konzekvencia a lemez egészéről, ahhoz meg kell hallgatni az egész korongot.

Frenk legközelebb március 3-án lép fel a Gödörben.