Szólóban folytatja a Long Blondes énekesnője

Zene


KateJackson_TheLongBlondes_x.jpg
Kate Jackson

A napokban jelentették be hivatalosan a Long Blondes feloszlását, a zenekar tagjai azonban már hónapok óta tudták, hogy nem folytatják a nyáron szélütést szenvedett dalszerző-gitáros nélkül a közös zenélést. Az együttes sikerében főszerepet játszó énekesnő, Kate Jackson már felkészült önálló szólókarrierje elindítására, és elkezdte megírni első számait. 

"Eddig nem nagyon akartunk Dorian stroke-járól beszélni, mert tudtuk, hogy akkor elkerülhetetlen lenne a Long Blondes feloszlásáról is nyilatkozni. Nem voltunk készek e kérdés megválaszolására, egészen mostanáig, a most megjelent válogatáslemezünkkel azonban lezártuk a múltat. Saját jövőmről egyelőre csak annyit tudok mondani, hogy rengeteg szöveget írok, és próbálok zenét is szerezni hozzá, amit korábban még sosem csináltam. Nagyon korai lenne még ennél többet mondani a szólókarrieremről, hiszen még csak most oszlott fel a zenekar" - jelentette ki az énekesnő.