Szombat esti diszkóláz: Roísín Murphy a Nagyszínpadon

Zene


RoisinMurphy_20080815_1.jpg
Roísín Murphy

(MTI) - Tavaly augusztusban a Millenáris közönségét kápráztatta volna el, de basszusgitárosa csuklótörése miatt egy nappal a koncert előtt lemondta a fellépést, 2007 elején pedig az A38 hajóra nem sikerült elhozni az ír származású sheffieldi művészt.
    

2006-ban a Műcsarnokban néhány száz szerencsés láthatta csak az Oscar-gálára hattyúdresszben járó Björknél is költőibb ruhákban fellépő énekesnőt, most szombaton viszont fesztiválnyi közönséget keríthet hatalmába.
    

"Fesztiválon fellépni nagy kihívás, mert sokan a következő bandára várnak és nem kíváncsiak rám, de én akkor is megpróbálom megtéríteni őket" - mondta a Big Issue (a brit Fedél Nélküli) című lapnak Murphy, aki előszeretettel veti magát a színpadról a tömegbe.
    

Karrierjének íve az Eurythmics, illetve Annie Lennox pályafutásához hasonló: szerelmi és alkotótársi viszony a Moloko duóban Mark Brydonnal és három nagylemez olyan slágerekkel, mint a Sing It Back, amely összesen 110 válogatásalbumon szerepel. A negyedik lemez 2003-ban, a szakítást követően jelent meg, és a párkapcsolat után lassan a munkakapcsolat is felbomlott.
    
A debütáló szólóalbumot, a 2005-ös Ruby Blue-t a kritikusok lelkendezve fogadták, a Matthew Herbert keze alól kikerült absztrakt hangszobrok azonban nem hoztak kereskedelmi sikert, pedig tökéletesen illeszkednek a művész szertelen, nonkonformista személyiségéhez.
    

2006 végén aztán tíz hónapig tartó ingázásba kezdett Sheffield és Barcelona, New York, Miami és Las Vegas között több gigabájtnyi klasszikus diszkóval az iPodon, hogy valamennyi felkeresett producernek meg tudja mutatni, milyen hangzást szeretne.
    

"Nem szimpla diszkólemezt akartam csinálni, hanem egy leigázó erejű diszkólemezt" - mondta a letűnt korok ruháiért rajongó zenszerző-dalszövegíró a Big Issue-nak. 
    

A Seiji (Bugz in the Attic), Andy Cato (Groove Armada), "Senator" Jimmy Douglas és sok egyéb nagyság társaságában töltött stúdióórák eredménye a tavaly ősszel megjelent Overpowered. A kilencvenes évek trip hop korszakának neurotikus hangulatát humorral megtörő Moloko hőse a diszkótörténelemre sok iróniával kacsintgató táncelektronikával állt elő, amely minden bizonnyal a késő esti koncertre váró R.E.M.-hívőket is ritmikus testmozgásra készteti szombaton hat és fél nyolc között a Szigeten.