A szombat a fiatalságé az M83 szerint

Zene

Keresve sem találhatnánk tökéletesebb jellemzést a francia M83 (képünkön) zenéjéről, mint amit az est.hu kritikusa ír a 2001-ben duóként indult, végül szakmai nézeteltérések miatt kettészakadt banda harmadik nagylemezéről, a Dead Cities, Red Seas & Lost Ghosts című albumról. Az Anthony Gonzalez és Nicolas Fromageau alapította M83 "éteri, álomszerű, hipnotikus-elégikus-melankolikus-himnikus fíling-ben utazik, ami a 'lassú-gyors tételek váltakoztatása által kiváltott érzelmi felindulások-csitulások' hullámvasútjára ülteti fel a hallgatóját".

2008-ban ismét kocsikázhatunk, mert a Gonzalez ambient elszállásait egy csokorba gyűjtő, tavalyi Digital Shades Volume 1-t követően idén érkezik az ötödik M83 album, a Saturdays = Youth. Inspirációért a My Bloody Valentine, a Cocteau Twins vagy a Vangelis után nyúló M83 azt ígéri, hogy a korábbi anyagokhoz képest befogadhatóbb albumot kapunk, ami hagyományosabb popdalokra épül majd. Erre szokták mondani, hogy hiszi a piszi, mivel Gonzalez ilyet már nagyon sokszor állított és valahogy sosem sikerült teljesítenie. Hogy egészen pontosak legyünk, azért a 2005-ös korong, a Before the Dawn Heals Us könnyebben megfejthető, mint a debütáló M83 és a Dead Cities...,de azért senki se gondoljon arra, hogy pillanatok alatt megadja magát. Annyit azonban határozottan leszögezhetünk, hogy innen vizsgálva az életmű kevésbé kusza labirintus, száz folyosója helyett, "csak" nyolcvanban veszhetünk el.

A francia Gooom kiadó istállójához tartozó, de a Mute-nak köszönhetően az Egyesült Államokban is jól csengő, űroperákat szerző M83 Ken Thomasszal és Ewan Pearsonnal dolgozott az április 15-én megjelenő, tizenegy számot tartalmazó Saturdays = Youth-on. Előbbi az izlandi Sigur Ros-szal, a The Sugarcubes-szal, a Cocteau Twins-szel és Suede-del, utóbbi Tracey Thorn-nal, a The Rapture-rel és a Ladytron-nal dolgozott már együtt.

A Saturdays = Youth-on szereplő számok:

01 You, Appearing
02 Kim & Jessie
03 Skin of the Night
04 Graveyard Girl
05 Couleurs
06 Up!
07 We Own the Sky
08 Highway of Endless Dreams
09 Too Late
10 Dark Moves of Love
11 Midnight Souls Still Remain