Születésnapot ünnepel a Compact Disco

Zene

 
Fontos évfordulóhoz érkezett a Compact Disco. A csapat underground elektronikus formációból négy év alatt itthon és külföldön is ismert zenekarrá vált. A fiúk tavaly számos elismerést kaptak, köztük a Fonogram-díjat Az év hazai elektronikus zenei produkciója kategóriában, valamint a MTV European Music Awards regionális díját. A zenekar idén Magyarországot képviselte az Eurovíziós Dalversenyen, és 16 országból kínáltak nekik lemezszerződést. A Compact Disco a hazai rajongókat sem hagyta cserben, hiszen az összes nagy nyári fesztiválon fellépett. A csapat a negyedik születésnapi koncertjét mégis Budapesten, a Zöld Pardonban tartja augusztus 29-én ? írják a szervezők.
 
? Ez a fellépésünk valódi esszenciája lesz az elmúlt négy évünknek. A legnagyobb slágereinket és az albumaink legerősebb dalait fogjuk előadni. A repertoárban kizárólag saját szerzemények szerepelnek, feldolgozásokat nem fogunk játszani. A Zöld Pardonban koncertezni kiváltság, ezért nagyon készülünk a szerdai fellépésre. Azért is fontos számunkra, mert ez lesz az első önálló koncertünk a Zöld Pardonban ? mondta Walkó Csaba, a Compact Disco énekese.
A születésnapi koncerten felcsendül majd a Leave It Up To Me című dal is, amelyhez júliusban közösségi videóklip készült. A rajongók egy hónapon keresztül küldhették be saját házivideóikat, amelyekből vidám, lendületes kisfilm készült. A Compact Disco ezzel köszönte meg rajongóinak a támogatást és a szeretetet. A dal klipváltozatában MC Columbo, a Brains és az Irie Maffia zenekarok tagja vendégszerepel.
 
A Zöld Pardon és a zenekarok továbbra is arra kérik a közönséget, hogy a koncertekre vigyenek magukkal új vagy használt, de még jó állapotban lévő tanszereket, például táskát, tolltartót, füzetet, vonalzót, körzőt, számológépet, radírt, tollat, ceruzákat. Az adománygyűjtő doboz napközben a központi pultnál, esténként pedig a ruhatárban van. Az ajándékokat olyan rászoruló gyerekek kapják meg, akiket egyedül nevel az édesanyjuk, ezért az iskolakezdés túlságosan nagy terhet jelent számukra. Az adományokat a Jól-Lét Közhasznú Alapítvány juttatja el a családokhoz. A jótékonysági akció szeptember 1-jéig tart a Zöld Pardonban.