Szülinaposok turnéja

Zene

Nem kímélte az időjárás ebben az évben a Lord együttest: a szülővárosba, Szombathelyre tervezett harmincötödik születésnapi koncertet augusztus 20-án szétverte a vihar. A zenekar azonban nem tett le arról, hogy méltó módon tekintse át három és fél éves pályafutását: a bulit szeptember 29-én megtartja a városi Sportházban, ugyanakkor három másik kiugróan népszerű csapattal összeállva országos koncertkörútra indul. Ráfér az ünneplés a Lord zenészeire, hiszen a hard rock legrégibb hazai képviselői közé tartoznak, akik akkor sem adták fel, amikor a szélesebb közönség és a szakma érdeklődése más irányzatok felé fordult.
 
Ossian
 
Idén Paksi Endre is összetrombitálta az egykor BS méretű koncerttermeket megtöltő, legendás csapatát, az Ossiant, amely a metal zene iránt kevésbé érdeklődők fejébe is képes volt beleverni, hogy aki sörivó, az nem vedel, hanem ízlelgetve élvezi a kiváló nedű erényeit. A zenekar most régi fényében és a tőle megszokott erővel demonstrálja, hogy ha pihent is egy kicsit, azért negyed százada töretlenül a rock szolgálatában áll. (Nem mellesleg a zenekar november 3-án tartja az Ossianosok VI. Nemzetközi Találkozóját, ahol új, Örök tűz című stúdióalbumukat is bemutatják).
 
Az ezredforduló kemény rock műfajának egyre népszerűbb hazai követője a Kárpátia zenekar, amely magyaros motívumokat csempész a rock and roll harmónia- és dallamszerkezetei közé. Talán ennek is köszönhető, hogy mind több hosszú hajú, bakancsos tizen- és huszonéves jön szembe az utcán Kárpátia-logós pólóban. Ők nyilván nem hiányoznak majd a koncertsorozatról.
A három csapat ugyanis Magyar rock nap címmel közös programot szerkesztett, amelyet Ádventig öt magyar városba visznek el. Hogy a hangulat teljes legyen, a koncerteken a bemelegítést egy negyedik együttes, az Emeretta Rock Band vezényli, amely a klasszikusok darabjait vezeti elő: Dinamit, P. Box, P. Mobil. Így aztán a néző akarva-akaratlanul is végighallgatja a magyar kemény rock kiugró sikereit a hetvenes évektől napjainkig.
A Magyar rock nap a következő városokban látható: Nagykanizsa (szeptember 14.), Tatabánya (szeptember 21.), Hódmezővásárhely (október 27.), Miskolc (december 1.), Cegléd (december 7.).