Takáts Tamás: az első 50 év

Zene

Takáts Tamás a középiskolai amatőr és fél-profi zenekarok után 1979-ben tűnt fel a Karthago együttes énekes-frontembereként. A banda négy magyar- és két-, angol nyelvű - Ausztriában megjelent - lemezzel, valamint rengeteg turnéval vált ismertté Magyarországon, de megjárták Kubától a Szovjetunióig a föld számos országát. Ausztriában a Rekviem című daluk nemzetközi fesztiválgyőzelmével a nyugati slágerlisták csúcsait is meghódították. A Karthago 1987-es, ideiglenes feloszlása után Som Lajossal és Szekeres Tamással megalapították a Senator együttest. A zenekar sajnos egy nagylemez után feloszlott, és egy rövid underground kirándulás (ef Zámbó Happy Dead Band) után Tamás az East együtteshez csatlakozott, velük két magyar és egy angol nyelvű lemezt készített, az utóbbit osztrák megrendelésre.
Az '56 illetve "Wind of Change" című daluk a rendszerváltás egyik himnuszává vált, címét és témáját egy év múlva még a német Scorpions együttes is magáévá tette.

Időközben Tamás újra zenekart alapított. Takáts Tamás Dirty Blues Band néven turnéznak immár tizenhetedik-éve. Hét megjelent albumuk több dala örökzöldnek számít - "Zakatol a vonat", "Pocsolyába léptem" vagy a "Megöl a vágy" - nélkülük ma már nincs (vidám) magyar házibuli. Együttesét és őt magát számos nagynevű jelentkező közül olyan világsztárok választották közreműködőnek, illetve előzenekarnak, mint Tina Turner, Sam Brown, Alvin Lee, John Mayal, Ginger Baker, Eric Burdon, Nick Taylor, Brian May, James Brown és 1995-ben a Népstadionban a legendás hírű Rolling Stones. A Karthago 1997-ben teltházas Budapest sportcsarnoki fellépéssel tért vissza.

Takáts Tamás, mialatt saját bandájával és újabban a Karthagóval is turnézik és készít lemezeket mindig szakított időt kirándulásokra más műfajokba. Szívesen vesz részt népzenei (Méta, Kormorán), jazz (Fritz Jazz Band, Free Jazz Band) és revival produkciókban (John Lennon, Frank Zappa, Doors és Radics Béla emlékzenekar). Az 1990-es években Debrecenben még klasszikus zenei koncerten (Ramirez: Kreol mise) is aratott sikereket. Sokszínű pályafutása során azonban mindig vigyázott, hogy neve a minőségi zenével forrjon össze.