Take That: 20 állomásos turné Robbie Williamsszel

Zene

(MTI/Reuters) - Az eddig több mint 40 milliós lemezeladást produkáló Take That öt tagja legutóbb 1995-ben turnézott együtt. A csapat az 1996-os feloszlást követően öt évvel ezelőtt újra összeállt, akkor azonban még Robbie Williams nélkül. Társaihoz történt idei visszatérése mögött nyilván az elmúlt időszakban meglehetősen sikertelen szólókarrierje áll.
    A csapat tavaly Williams nélkül is rekordokat döntögetett a brit jegypénztáraknál: a 2008-as The Circus című albumukat bemutató turnéra öt óra alatt 600 ezer jegyet adtak el.
    "Most ugyanezt szeretnénk, csak éppen Robbie-val együtt" - mondta Mark Owen énekes a keddi londoni sajtókonferencián. A dalszerzésért elsősorban felelős Gary Barlow szerint a jövő évi koncertsorozat igazi nagy stadionturné, látványos esemény lesz.
    Az első állomás május 30-án az észak-angliai Sunderland, júliusban pedig európai helyszínek következnek, például Olaszország, Skandinávia és Németország.
    Egyelőre nem tudni, meddig marad a Take Thattel a legnagyobb sztár, Robbie Williams; a keddi sajtókonferencián ezzel kapcsolatban nem hangzott el biztos információ. Az viszont nem kétséges, hogy a csapat a turnén előadja majd legnagyobb slágereit, köztük a Back For Goodot vagy a Relight My Fire-t.
    A Take That a Beatles után az első zenekar volt, amelyik négy egymást követő slágerlista-vezető kislemezt produkált. Az együttes hamarosan megjelenő új albuma - a címe Progress lesz - a várakozások szerint tarol majd a karácsonyi lemezpiacon.