Take That: új rekord!

Zene

Az együttes európai turnéján rögzített anyag a megjelenése első hetében az eladási lista élére tört, nem is akárhogyan: hét nap alatt 64 ezer darabot vásároltak belőle a szigetországban, ami önmagában is új rekordnak számít. Csak összehasonlításképpen: Celine Dion Live In Las Vegas című DVD-je 1600 eladott példánnyal lett a második.  A koncertfilm nemcsak a DVD-k között aratott, hiszen megelőzte a heti legtöbb példányban fogyó albumot is, Amy Winehouse Back To Black című korongjának deluxe kiadását - korábban még soha nem fogyott több a legjobban teljesítő DVD-ből, mint a legtöbb példányban eladott albumból.  

A pályafutása csúcspontját a '90-es években jegyző fiúcsapat 2005-ben egy évtized pihenő után állt ismét össze - Robbie Williams nélkül. Gary Barlow, Mark Owen, Jason Orange és Howard Donald azonban bebizonyították, hogy Robbie nélkül is képesek megismételni a régi sikereket. A zenekar a februárban átadott Brit Awards egyik nagy nyertese volt, hiszen a Shine című daláért megkapta a legjobb kislemeznek járó díjat, illetve övé lett a legjobb koncertzenekarnak járó elismerés is.

(BBC)