Táncfarsang Nyíregyházán

Zene

Idén a következő művészek és együttesek lépnek fel:

Közép-Európa Táncszínház,
Könnyed-Én Társulat,
Szabó Réka D.C.,
Duna Művészegyüttes,
GNM Kontúr Fizikai Táncszínház,
Miskolci Nemzeti Színház együttese,
Nyírség Táncegyüttes.
A kínálat a kortárs táncművészet különböző szeletét öleli fel. Megtaláljuk itt a hagyományörző néptáncot (Nyírség Táncegyüttes), az új utakat kereső mozgásművészetet (GNM Kontúr Táncszínház), a műfaj határait tágító kísérletezést (Könnyed-Én Társulat, Szabó Réka D.C.), és a szövegszínházzal egyenértékű, a klasszikus formanyelvet új elbeszélésmóddal ötvöző táncszínházat (Duna Művészegyüttes, Közép-Európa Táncszínház, Miskolci Nemzeti Színház).

2006. február 20. 19h Nagyszínpad

Közép-Európa Táncszínház: A négy évszak

Az évszakok felfedezése, egymáshoz viszonyított különbözőségük hiteles tapasztalata csak egy olyan ember érzékenységében történhetett, aki képes volt egyben látni saját lelkének alakváltozatait és a természet körforgásában rejlő lázas mozgásokat. Az a természet, ami benne így megnyilatkozott, ettől kezdve azonos nyelvet beszélt azzal a természettel, mely lakhelyéül szolgált. Mi más ez, ha nem a hazatalálás kegyelmi pillanata, minden otthonteremtés lényegi feltétele. De hol az az erő, mely ellenállni tud egy ilyen hívásnak

Szereplők:
Blaskó Borbála, Fejes Kitty, Fodor Katalin, Szent-Ivány Kinga, Bora Gábor, Gombai Szabolcs, Katona Gábor, Vida Gábor
Jelmez: Benedek Mari
Zene: Vivaldi
Fény: Pallagi Mihály
Koreográfus-rendező: Horváth Csaba

Könnyed-Én Társulat: A lélek horizontjai
 
2006. február 20. és 22. 19h Krúdy Kamara

Könnyed-Én Társulat: A lélek horizontjai
Performance est

Hengsperger Cecília egyedi tervezésű, kézzel festett ruháinak bemutatója.

A ruhák megszületését az az egyéni belső "útonlét" alakította, amely segítségével az alkotó leginkább kifejezhette a női és emberi létezés csodáit, a lélek rezdüléseit - kézzel festett selyemmel, bársonnyal, tafttal, organzával - különböző női életfeladatokban. Az iparművész és a tánckoreográfus közös alkotása ez a "performance", melyben a ruhák és a mozdulatok a női lélek különböző horizontjain mutatják be annak rejtett titkait.
"Utad értelme nem a cél,hanem a vándorlás." (Márai )

Közreműködik:
a Könnyed-Én Társulás, A Nyírség és Kaláris Táncegyüttesek Női tánckarainak tagjaiból
Koreográfus: Kácsor István

Szabó Réka D.C.: Karc
 
2006. február 21. 19h Krúdy Kamara

Szabó Réka D.C.: Karc
Szabad ötletek színészekre és táncosokra

Mi is látjuk hogy zajos, folyton rohanós, harsány, sokszor durva. És mégis milyen magányos, tele falakkal, lehúzott rolókkal. Rideg arcú, mégis kiszolgáltatott. Kirakatai csillognak. Karja, arca máshol; vágya bent, élte kint. Fejen állunk, ránézünk, nevetünk.
"...A Karc a minket körülvevő világ cserepeit izgalmas, bizarr kollázzsá alakítva röhögtet... izgalmas határeset, műfajilag nehezen csoportosítható. Korszerű, a szó el nem koptatott értelmében. Izgalmas, mulattató, elgondolkodtató játék. Picit társadalomkritika, picit orfeum, picit komédia és nagyon színház - európai színvonalon." (Halász Tamás, Ellenfény, 2005/2)

Szereplők, alkotótársak:
Gőz István, Jarovinszkij Vera, Kövesdi László, Réti Anna, Szász Dániel
Zene: Barna Balázs, Márkos Albert
Fény és kellékek: Szirtes Attila
Kosztüm: Bodnár Enikő
Szöveg: a szereplők
Rendező: Szabó Réka

Duna Művészegyüttes: Derengő
 
2006. február 23. 19h Krúdy Kamara

Duna Művészegyüttes: Derengő

"Óh, köd a lelkem, ködben áll a rózsaszál, a rózsaszál. Papagáj-hajnal szállt fölötte, szárnyával hátba is ütötte és ő mosolygott, a balog s amikor csendes este volt, levelén megpihent a hold és tüskéin a csillagok."

/József Attila/

"Juhász Zsolt nem szentimentális történetet írt a táncszínpadra, hanem a József Attila-vers mellett a népköltészet tiszta forrásából is merítve valódi líraisággal hat az érzelmekre. A Derengő cselekményszerkezete kitűnően sűrített, balladai és modern színházszerű egyszerre. Az előadásban a zene, a történet és az ügyesen használt szimbolikus jelentéstartalmú díszletelemek mellett természetesen a táncé a főszerep." (Kutszegi Csaba, Színház)

Szereplők: Maros Anna és a tánckar
Zeneszerző: Kiss Ferenc
Diszlet-jelmez: Túri Erzsébet
Fény: Kovács "Jackie" József
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

Közép-Európa Táncszínház: A négy évszak GNM Kontúr Fizikai Táncszínház: Farsang
 
2006. február 24. 19h Krúdy Kamara

GNM Kontúr Fizikai Táncszínház: Farsang

Ettore Scola: A Bál című filmje ihlette. Szavak nélkül a zene és a mozgás beszél. A történelem átsuhan a táncterem. A mű különböző mozgástréningek összessége. Alapvető cél a mozgáskultúra kialakítása ügyességfejlesztéssel.

Szereplők:
Kurkó József, Timkó János, Fehér Ákos, Dinnyés Dániel, Boros Ádám, Rádler Judit, Vanya Tímea, Somody Ildikó, Legerszki Kriszitna, Zsemlye Flóra, Kiss Szilvia, Váradi Vivien, Molnár Marinetta, Korcsmáros András, Pásztor Máté, Placskó Emese, Sipos Eszter, Jobbágy Eszter, Kelemen Zsuzsa, Fülöp Eszter, Sepa György, Decsi Edit, Antal, Bálint, Madarász Máté - a Kontúr Fizikai Táncszínház tagjai.

Rendező: Gyöngyösi Tamás

Miskolc Nemzeti Színház: Bolero
 
2006. február 25. 19h Krúdy Kamara

Miskolc Nemzeti Színház: Bolero

Ravel Boleróját az egész világon ismerik, koncerttermek talán legtöbbet játszott sikerdarabja. Ez az elemi erejű, elsöprő muzsika seregnyi koreográfust ihletett meg az évtizedek során. Ki így, ki úgy próbálta megragadni és kifejteni, saját eszközeivel kifejezni ennek a zenének a mélyén dübörgő szenvedélyt. Ezúttal Ravel Bolerója egy zenei kollázs része, egy dramaturgiai folyamat célja, végkifejlet. Kortárs dzsesszmuzsikába - Vukán György, a Grencsó Kollektíva és a Quimby zenéjébe - ágyazva jelenik meg, majd bújik el, hogy végül a maga lehengerlő tiszta erejével csendüljön fel, mintegy megoldás, megkérdőjelezhetetlen végső igazság.
Félresikeredett gesztusaink, kuszált viszonyaink, tétova, önző szívünk megkérdőjelezhetetlen végső igazsága: a VÁGY.

Közreműködők:
Anna Magusin, Székely Viktória, Lukács Ádám, Krámer György
Játéktér: Krámer György
Jelmez: Justin Júlia
Koreográfus munkatársa: Vámos Veronika
Koreográfus: Krámer György Harangozó-díjas

Nyírség Táncegyüttes: A ti unokáitok vagyunk
 
2006. február 26. 19h Nagyszínpad

Nyírség Táncegyüttes: A ti unokáitok vagyunk

A Nyírség Táncegyüttes új műsora ezúttal az emberi élet fordulópontjait jeleníti meg és az ezekhez kapcsolódó rituálékat, táncos szokásokat állítja színpadra hangulatos és elgondolkodtató, néhol virtuóz, máskor lírai megfogalmazásban.
Születés, keresztelés, ifjúkor, katonaság, házasság, temetés - e fogalmak mindenki számára ismertek. De tudjuk-e ma is, hogy mi az a rabvágás, ismerjük-e a gyermekkor reguláit, tisztában vagyunk-e a legény és leánybúcsúztatás rejtelmeivel, őrizzük-e még a közeli és távoli múlt legszebb lakodalmi szokásait: pl. a szakácsasszonyok kásapénz szedését, az osztótáncot, a hivatlanok táncát vagy a hérészt? Képesek vagyunk-e őseinkhez hasonló természetességgel elfogadni az elkerülhetetlen halál bekövetkeztét, át tudjuk-e örökíteni unokáink számára életünk hagyományos értékeit?

A Nyírség, a Babszem és a Margaréta Táncegyüttes közreműködésével rendezett bemutatót az együttes állandó zenei partnere, a Szikes Zenekar muzsikája teszi változatossá.
A műsort színpadra állították az együttes művészeti vezetői:
Demarcsek György, Örökös Aranysarkantyús Táncos, a Népművészet Ifjú Mestere
Ignácz Gabriella, Örökös Aranygyöngyös Táncos, a Népművészet Ifjú Mestere
Kácsor István, Nívódíjas Táncpedagógus és Koreográfus
Alkotótársak:
dr. Ratkó Lujza, Demarcsek Zsuzsa, Csurák Ildikó, Rajna Beatrix és Ugyan Attila