Tarolt a Dixie Chicks a Grammy-díjátadón

Zene

 
 

(MTI/AP/Reuters) - A Dixie Chicks country trió öt, a Red Hot Chili Peppers rockegyüttes négy, Mary J. Blige rhythm and blues énekes három díjat nyert hétfőre virradóra a 49. Grammy-díjkiosztón a Los Angeles-i Staples Centerben. A Grammy hivatalos honlapján közölt listáról kiderült, hogy a két magyar művész - Fischer Iván és  Schiff András - végül nem kapta meg az elismerést.
    A Dixie Chicks country trió az összes jelölését díjra váltotta, megkapta az év felvételéért, az év albumáért és az év daláért járó trófeát. Mary J. Blige a nyolc jelöléséből hármat, a Red Hot Chili Peppers rockegyüttes hat jelöléséből négyet vihetett el. A többszörös nyertesek között van Tony Bennett (egyik díját Stevie Wonderrel együtt kapta), Bob Dylan, a Gnarls Barkley, Bruce Springsteen, Justin Timberlake, John Mayer, George Benson albuma, illetve dala. Díjat kapott rajtuk kívül - többek között - Madonna, Christina Aguilera, John Mayer, a The Black Eyed Peas. 

Magyarok a versenyben
Fischer Iván és az általa vezényelt Budapest Fesztivál Zenekar Mahler 7. szimfóniájának előadásáért, Schiff András Beethoven zongoraszonáták Vol. II. című lemezével kapott Grammy-jelölést.

    A Grammy-díjakat a hangrögzítő művészetek és tudományok nemzeti akadémiája (NARAS) ítéli oda kizárólag szakmai alapon. Az idén azok a lemezek kaphatták meg a legrangosabb zenei elismerést, amelyek 2005. október 1. és 2006. október 30. között jelentek meg.
    A díjakat többórás show-műsor keretében adták át, amelynek   egyik szenzációja a több évtizedes szünet után fellépő Police együttes volt. A díjkiosztót a hagyományoknak megfelelően a CBS televízió közvetítette.

 
A Dixie Chicks megállíthatatalan

A Dixie Chicks   lányain nem fog sem a politikusok haragja, sem madárinfluenza: a fantasztikus népszerűségnek örvendő lánytrió az elmúlt szűk tíz év alatt nyolc Grammy-díjat gyűjtött össze, hétfőre virradóra pedig egy csapásra további öttel gazdagították a készletet.
    Az eredetileg Robin Lynn Macy, Laura Lynch, Emily Robinson és Martie Maguire alkotta csapat már több mint húsz éve létezik, de csak a kilencvenes évek elején robbant be a műfaj élvonalába. Emily és Martie testvérek, házasságkötésük után vették fel mostani nevüket. Laurát  1995-ben Natalie Maines váltotta, s távozott Robin Lynch Macy is.
    Első sikereik - a Wide Open Space, a Cowboy Take Me Away és a Long Time Gone - nyomán világossá vált, hogy nem egyszerű country-cicák törtek be az élvonalba, s a lányok e habkönnyű műfajban is keményen teszik a dolgukat. Főként 2001. szeptember 11-e után váltak "karcosabbá" dalaik.  
    Wide Open Space 1998-ban minden valamire való listán az élvonalba került: a Billboard country-listáját vezette, de a 200-as listán is a 4. helyig jutott. Nem volt ez másképpen a következő korongokkal sem: a Fly, a Home és a most nyertes Talking The Long Way is belopózott a rajongók szívébe. A Grammy-díjak gyűjtését 1998-ban kezdték, s átlagosan kétévente szaporították a trófeáik számát,
    Voltak idők, amikor rajongóik komolyan aggódtak értük. Az történt, hogy a trióból Natalie Maines "beszólt" az iraki háborúra készülő George Bush elnöknek. Szavai szerint Bush nem veszi   figyelembe sok amerikai véleményét, s elidegeníti az Egyesült Államokat más országoktól. A hazafias amerikaiak akkoriban úgy vélték, hogy Natalie-nek nincs joga bírálni az elnököt, a hadsereg főparancsnokát.  Akkoriban - 2003-ban és 2004-ben - tömegével fordultak el a Dixie Chickstől. Lemezeiket a rádióállomások lelkes műsorvezetői megtaposták, összetörték, s még leglelkesebb híveik is   bojkottálták koncertjeiket, nem vásárolták lemezeiket.
    A lányok nem hátráltak meg: csatlakoztak a Szavazzatok a változásra mozgalomhoz amelyben számos amerikai zenész folytatta kampányát az elnök ellen.
    Azután 2005. vége felé lassan olvadni kezdett a jég körülöttük. Tavaly márciusban megjelent Not Ready To Make Nice című kislemezük. A dal, amelyben egyáltalán nem voltak hajlandók visszavonulni, több listán előkelő helyre került, igaz, életveszélyes fenyegetéseket is kaptak érte. A dalt tartalmazó Taking The Long Way című albumuk listás helyezése ugyanakkor arra utalt, hogy sokan visszatértek korábbi híveik közül.
    A szakma hétfőre virradóra mindenesetre a lányoknak adott igazat.
    (MTI-Panoráma - Kovács Miklós)
 
Grammy-díjas exelnök, életműdíjak

Jimmy Carter

Jimmy Carter volt amerikai elnök is szerepel a 49. Grammy-díjak kitüntetettjei között.
    Az elismerést, amelyet a kiejtett szó (nem zenés lemezek) kategóriájában érdemelt ki az egykori elnök, hétfőre virradóra jelentettek be Los Angelesben, a Staples Centerben. Ugyancsak hétfőre virradóra adták át a Grammy-életműdíjakat, amelyeket tavaly ítéltek oda.
    A 82 esztendős Jimmy Carter "Értékeink veszélyben - Amerika morális válsága"  (Endangered Values: Amarica,s  Moral Crisis) című sikerművének "hangoskönyv" változatáért érdemelte ki a rangos elismerést. A díj érdekessége, hogy a volt elnök megosztva kapta Ruby Dee színésznő és néhai férje, Ossie Davis színész és polgárjogi aktivista "Ossie és Ruby: együtt az életben" című "hangoskönyvéért".
    A jelentések szerint Carter nem volt jelen Grammy-díja bejelentésekor. Egyébként nem az első eset, hogy volt elnök Grammyt kap ebben a kategóriában: Bill Clinton 2004-ben és 2005-ben is elnyerte az elismerést. A Fehér Házba pályázó Hillary Clinton 1997-ben nyert "szöveges" Grammy-díjat.
     Ugyancsak a Staples Centerben adták át a decemberben odaítélt Grammy-életműdíjakat. A díjazottak: Maria Callas, minden idők egyik legnagyobb operacsillaga, Joan Baez folkénekesnő,  Ornette Coleman dzsessz-szaxofonos, a Doors, a Grateful Dead és a Booker T and MG,s   együttes. A gálán személyesen is megjelent Joan Baez, Ornette Coleman és Phil Lesh, a Grateful Dead egykori tagja.
    Joan Baez úgy értékelte, hogy az inkább politika-társadalmi tevékenységének, mint énekes-karrierjének szól. Coleman és Lesh egyaránt megrendülten fogadta az elismerést.