Tavasszal második Velvet Revolver album

Zene

Június 22-én a Petőfi Csarnok legendás zenészeket látott vendégül: a Velvet Revolvert minden idők egyik legsikeresebb zenekara, a Guns N' Roses három egykori tagja, Slash gitáros, Duff McKagan basszusgitáros és Matt Sorum dobos hozta létre a Stone Temple Pilots frontembere, Scott Weiland részvételével. Az együttes a Hulk című film soundtrack lemezén helyet kapott "Set Me Free" című dallal debütált, amit egy Pink Floyd feldolgozás követett ("Money"). A Dave Kushner gitárossal kiegészült zenekar tavaly nyáron jelentette meg Contraband című első albumát, amely azóta több, mint 2,5 millió példányban kelt el világszerte.

Hamarosan pedig érkezik a Velvet Revolver második korongja, amellyel kapcsolatban az együttes egyelőre nem sok mindent árult el. "Az biztos, hogy olyan anyag fog születni, amit már a 2001-es 'Shangri-La Dee Da című Stone Temple Pilots album óta tervezgetek. Akkor csomó dolog nem valósult meg, most ezeket szeretném egy lemezben sűríteni" - nyilatkozta az egykori Stone Temple Pilots frontembere, jelenleg pedig a Velvet Revolver tagja, Scott Weiland.

Duff McKagan az MTV News-nak nyilatkozva azt is elárulta, hogy azt szeretnék, ha az album nagyot szólna, mintegy "kinyilatkoztatás" lenne.

"18 hónapig turnéztunk, így már tudatosodhatott az együttes neve a zenerajongók közt. Igazi zenekarrá kovácsolódtunk, ami még nem volt elmondható akkor, amikor az első korongunkat készítettük" - mondta az együttes basszusgitárosa.

A bandával kapcsolatos további hír, hogy Weiland az 1998-as szólólemeze, a 12 Bar Blues után, idén elkezdte második önálló nagylemezének a munkálatait.

Egyelőre egyik korongnak sincs meg a címe, se a megjelenés időpontja, habár McKagan annyit elárult, hogy valamikor tavasszal már boltokban lehet az Velvet Revolver második nagylemeze.