The Hives

Zene

Howlin' Pelle Almqvist énekes és fivére, a gitáros Nicholaus Arson, valamint három haverjuk, a gitáros Vigilante Carlstroem, a basszista Dr. Matt Destruction és a dobos Chris Dangerous bő egy évtizede, még tizenévesként indította a zenekart a svédországi Fagerstában. A lüke rock'n'roll művésznevek mögé bújó fiúk - az "ordító", a "gyújtogató", a "vigyázó", a "pusztító" meg a "veszélyes" - még egy fiktív menedzsert is kitaláltak maguknak, Mr. Randy Fitzsimmons személyében, és azóta is az ő nevét tüntetik fel dalaik szerzőjeként, s azt hangoztatják, hogy mindenben impresszáriójuk ütemtervét és utasításait követik, mintha valami rock'n'roll-bojgrupp lennének.
1997-es bemutatkozó albumuk, a Barely Legal borítóján ugyan még nem öltöztek egyenruhába, de a 2000-es Veni Vidi Vicious idején már ebben sem volt hiba: a hatvanas évek fekete-fehér esztétikáját öltötték magukra nyakkendőjüktől ingükön és öltönyükön át a cipőjükig. Mint ahogy zenéjükben is a hatvanas évek primér, binárisan egyszerű rockját, a Rolling Stones, az angol mod zenekarok, a Stooges, illetve az amerikai proto-punk garázs-rockerek hangzását vették alapul és pörgették nyaktörő, őrjöngő, ám közben elképesztően feszes, precíz, néhol szinte mechanikusan repetitív, de mindvégig fülbemászó és slágeres koktéllá. 2001-ben Nagy-Britanniát, 2002-re pedig Amerikát is sikerült meghódítaniuk Hate To Say I Told You So és Main Offender című dalaikkal, főleg hogy addigra olyan - jóval utánuk feltűnt - együttesek is befutottak, mint a Strokes, a White Stripes vagy a Vines.
Másfél év kihagyás után, 2004 nyarán a Hives már egy nagy kiadónál jelentette meg harmadik sorlemezét, és a Walk Idiot Walk kislemezslágerrel bevezetett Tyrannosaurus Hives album nem okozott csalódást: pontosan ott folytatta, ahol a Veni Vidi Vicious (vagy az angol piacra összeállított 2001-es Your New Favourite Band válogatás) után várható volt. A két, két és fél perces energiabomba-dalokat hajigáló Hives persze élőben is lehengerlő: Pelle az ifjú Jagger, Iggy és Rátonyi Róbert keverékeként sikongat, rángatózik és páváskodik, Nicholaus és Chris nyaktörő tempó közepette vágnak idióta pofákat, a két pufók meg izzadva túr a nyomukban - és közben mindvégig éles és feszes marad a megszólalásuk. Ezt (hozzánk) legközelebb a bécsi Arenában - a nagy érdeklődésre való tekintettel nem a fedett teremben, hanem kinn a szabadtéri színpadon - tapasztalhatjuk meg október 25-én, amikor már piacon lesz új Hives-kislemez, a Two-Timing Touch And Broken Bones is. A fél 7-re meghirdetett rendezvényen az előzenekar a szintén öltönyös-nyakkendős svéd CDOASS lesz, mely a garázs-punkot Talking Heads-es new wave hatásokkal keveri.

Aki pedig még többet akar a skandináv csodából, az öt nappal később, október 30-án egy másik egyenruhás svéd zenekart is megtekinthet az osztrák fővárosban, a most épp piros-fekete csíkos cuccokban nyomuló The (International) Noise Conspiracyt a Flex klubban, aztán bő két hétre rá, november 16-án a norvég Gluecifer látogat a bécsi Arenába.