Tiga és Richard Dorfmeister himnuszai a Balaton partján

Zene


tiga.jpg
Tiga

Csütörtökön Ricsipí, Qka MC és Juhász Laci foglalja el a színpadot, akik a ?Coke O? Jumbo? fantázianévre hallgató partijukkal vágnak bele az éjszakába. Másnap a Monitor Open Air vonul fel több mint tíz lemezlovassal, akik már a reggeli ébredéshez is asszisztálnak, majd hajnalig kényeztetik a hallójáratokat. A kisebb fesztiválnak is beillő ? és ingyenesen látogatható - két hétköznapon csaknem húsz DJ fordul majd meg a lemezjátszók mögött.
 

 
6-án, szombaton a hazánkban is óriási rajongótáborral rendelkező, montreali születésű Tiga felel majd a jó hangulatért. A diszkó kultúrát többször is megreformáló dj olyan munkákkal írta be magát az elektronikus-zene nagykönyvébe, mint a 2002-es világslágere, a Sunglasses At Night, a Studio K7-es DJ Kicks mixe, vagy a 2009-ben megjelent Ciao! című szerzői nagylemeze. Remixerként vagy közreműködő producerként pedig olyan tánczenei ikonokkal dolgozott együtt, mint a Depeche Mode, a The Prodigy, a Pet Shop Boys, Moby, FC Kahuna, Felix Da Housecat, vagy Danii Minogue.
 
Tiga előtt az Ausztriából érkező Richard Dorfmeister lép fel, aki producer társával, Peter Kruder-rel karöltve csaknem két évtizede a kortárs elektronika egyik legprominensebb alakjának számít. Munkássága egyedülálló ötvözete a különböző elektronikus irányzatoknak, legyen szó electro-ról, drum and bass-ről, vagy akár dub és downtempo hangzásokról. A két világsztárhoz csatlakozik még szombaton Firedog, aki a Coke Club által meghirdetett tehetségkutató versenyen nyerte el az este warm-up DJ titulusát, valamint Junkie & Hawky, Ras T-Weed és Coyote is látható, hallható lesz a színpadon.