Tízszeres jegyárért is megérte a Strokes-koncert

Zene


strokes.jpg
The Strokes

A Strokes hosszabb pihenő után idén visszatér a popzene vérkeringésébe, az együttes új lemezt készített, és elkezdte a turnézást is. Nagy-Britanniában is lesznek fellépései, az első koncertet egy kis londoni klubban adta a formáció Venison "álnév" alatt. A jól értesültek azonban időben megtudták, hogy a Strokesról van szó, és percek alatt felvásárolták a 10 fontért árusított jegyeket. 

A legelkötelezettebb rajongók később tízszeres áron juthattak belépőhöz, volt, aki 100 fontot fizetett végül a jegyekért. Akik arra apelláltak, hogy meghallgatják a zenekar nemrégiben elkészült, és kiadásra váró negyedik lemezének számait, azoknak csalódniuk kellett, Julian Casablancasék a régi dalaikból állították össze a 70 perces, 18 számos setlistet. 

A zenekar a koncert után bejelentette, hogy a Venison nevű projektet örökre feloszlatta: "Miután karrierünk során kizárólag telt házas koncerteket adtunk, úgy döntöttünk, feloszlik a Venison, a csúcson akartuk befejezni pályafutásunkat" - viccelődtek a tagok a fellépés után.