Török Ádám jubileumi szuperkoncertje a Petőfi Csarnokban

Zene

 

     Török Ádám blues-rock énekes, fuvolavirtuóz, és egyben a műfaj legkarakterisztikusabb hazai zenésze is. Először magánúton tanult fuvolázni, később a gimnáziumi zenekarban játszott. 1968-ban a Dogs együttes énekese lett.  Ugyanebben az évben alapította meg a legendás Minit.

     A három óra tiszta zenét ígérő programajánlat szerint a  koncerten fellépnek  a  legendás  volt és jelenlegi Mini tagok: Závodi, Köves,  Németh Karcsi,  Németh Alajos,  Muck,  Mohai, Paróczai, Horváth M., Török P.   és   sztárvendégek  külföldröl     Tom  Beck,  Paul  Camilleri   és  más   meglepetés vendégek is. Negyven év legjobb dalaiból hallhatnak válogatást az érdeklődők és a rajongók.
      Régi és új Mini  és  RABB dalok, örökzöldek hangzanak el soha nem látott formációkban. A szervezők látványos kivetítőkön történő bejátszásokkal teszik majd még teljesebbé a koncertet. Az este végén   nagyszabású  jamsession szórakoztatja  a közönséget.
     Az ünnepi alkalomra megjelenik az új CD is, Messze visz az út címmel, melyet az együttes tagjai a helyszínen dedikálnak.