Törölte szótárából a késés szót a Linkin Park

Zene

Nincs több piszmogás, nincs több szöszmötölés egy album fölött - legalábbis ezt ígéri a Linkin Park (képünkön), amely még a legelvetemültebb rajongók zsebéből is kihúzta a bicskát azzal, hogy már 2005 végén azt ígérte, hogy 2006-ra itt az új anyag. A szócséplésnek az lett a vége, hogy a harmadik nagylemezük, a Minutes to Midnight csak 2007 májusában jelent meg. Úgy néz ki, hogy az új korongra közel sem kell majd ennyit várni.

"Egy totálisan más élet vette kezdetét a Midnight írása közben. Nem szeretnénk letérni erről az útról. Úgy látom, hogy most mind adott ahhoz, hogy a folytatás igen rövid időn belül elkészüljön" - nyilatkozta Chester Bennington a Billboardnak és, hogy valami tényszerűbbet is mondjon, hozzátette, hogy az idei turnéjuk végeztével azonnal stúdióba is vonulnak. Hogy a turné során felmerülő ötleteik ne vesszenek kárba, egy teljes stúdió felszerelését visznek majd magukkal az észak-amerikai útra, ami február 12-én veszi kezdetét a nebraskai Omaha városában.

És, hogy milyen hangzásvilágra számítsunk az új albumon, hát azt még a srácok sem tudják. "Sosem szoktuk előre kitalálni, hogy milyen is lesz a következő anyagunk. Azt hiszem, ha túldimenzionálnánk, vagy minden részletét előre megterveznénk, az csak a lemez kárára válna. Ha egy dalötlet felmerül, megírom. Ha egy másik Mike agyából pattan ki, ő is rögzíti. Elég spontánul működünk" - árulta el Bennington, hogyan is zajlik a Linkin Parknál a dalszerzés.