Túladagolta magát a Wilco ex-gitárosa

Zene

A Wilco egykori tagját május 24-én találták holtan saját lakásában, és az első vizsgálatok alapján nem tudták pontosan megállapítani, mi okozta a halálát. A halottkém jelentéséből most kiderült, hogy a 45 éves Bennett túladagolásban hunyt el, a krónikus csípőfájdalmaira felírt fájdalomcsillapítóból vett be túl sokat. Az orvosok kizárták a szándékosságot, minden bizonnyal véletlen okozta a tragédiát.

Bennett 1994-től 2001-ig volt tagja a Wilcónak, majd Jeff Tweedy frontemberrel történt vitái miatt kénytelen volt elhagyni a zenekart. A multiinstrumentalista zenész nem sokkal halála előtt jelentette be, hogy beperli Tweedyt, mert egykori zenésztársa nem hajlandó kifizetni neki a közösen készített albumok után járó jogdíjakat. Bennett azt nyilatkozta, hogy a pénzre nagy szüksége lenne, mert anélkül nem tudja elvégeztetni magán régen esedékes csípőműtétjét, a Wilco tagjait azonban nem hatotta meg ez a történet, és megtagadták a fizetést.