Turnén a Djabe együttes

Zene

 Djabe

(MTI) - A Djabe június 10-én fellép a Bakui Jazzfesztiválon, majd megkezdi nyári turnéját. A koncertkörút érinti Finnországot, Lettországot, Ausztriát, Portugáliát, Bulgáriát, Szerbiát, és a szeptemberi Debreceni Jazznapokon fejeződik be. Égerházi Attila, az együttes vezetője elmondta, hogy a napokban jelent meg Message from the Road című CD-jük és DualDisc-kiadványuk, de máris stúdióba vonultak, hogy új albumot készítsenek, amely összefoglalja több mint 10 éves munkásságukat.
      A Message from the Road valóban üzenet az útról, hiszen tavalyi világturnéjuk anyagát rögzítették CD-n és DualDiscen. A zenei anyag gerincét az Életképek című album szolgáltatja, de az élő koncertek hangulatával, a közönség reagálásával frissült a hangulat, hiszen jártak Olaszországban, Litvániában, Csehországban és az Egyesült Államokban.  
      A kétlemezes kiadvány egyik korongja audio lemez, a másik DualDisc. A kétoldalas lemez egyik oldala a lejátszóba helyezve CD, amelyen a koncertfelvételek hallhatók, a másik oldala pedig DVD. A DVD 71 perces útifilmet is tartalmaz a 2006-os turnéról, valamint képeket a 2005-ös stockholmi és pori dzsesszfesztiválról. A kiadványt 32 oldalas, színes, sokoldalú ismerteket adó füzet teszi teljessé.
      A Djabe most új stúdiólemezt készít, velük játszik a tár virtuóza, az azeri Malik Mansuri. A tár a kaukázusi népek lantszerű pengetős hangszere, amelynek körteformájú teste eperfából készül. Az azeri kapcsolat eredményezi azt is, hogy a Djabe június 10-én fellép az idei Bakui Jazzfesztiválon, olyan kitűnő dzsesszmuzsikusok sorában, mint Hiram Bullock, Billy Cobham vagy Denise Jannah.
      A zenekar a kilencvenes évek közepén alakult, 1996-ban már együtt koncerteztek, ekkor jelent meg a Djabe - Djabe című bemutatkozó album. Az együttes tagja Égerházi Attila (gitár), Barabás Tamás (basszusgitár), Kovács Ferenc (trombita, hegedű), Sipos András (ének, ütőhangszerek), Banai Szilárd (dob) és Kovács Zoltán (billentyűs hangszerek).

 
Korábban: