Turnéra indul a Magna Cum Laude

Zene

A zenekar nem állt be a sorba, dacolva a bevált sablonokkal, valódi értékeket hordozó, sajátos zenei világot alakítottak ki maguknak. 2006 márciusában jelent meg a csapat második albuma, Minden Állomás címmel, melyen 10 olyan letisztult, finom, érzelmes dallamokat tartalmazó felvétel található, mely teljesen új színt hozott a hazai popzene palettájára, és amelyről már a negyedik videóklip és kislemez készült el nemrégiben, Visszhang címmel.

A fiúk most egy 19 állomásos országos turnéra indulnak, melynek a "Minden állomás 2007 Országos Turné" nevet adták. A pontos dátumokról és helyekről a zenekar honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők: www.magnacumlaude.hu.

A Magna Cum Laude zenekar közel négy éve alakult gyulai zeneszerető barátokból. Ez idő tájt a magot Benedek Tamás dob, Milek Joci billentyű, Szabó Tibor gitár, Mező Misi ének, és Kara Mihály basszusgitáros alkotta - olvasható az együttes honlapján. Egy hónapon át tartó huzamosabb próba időszakot követően a zenekar egy országos tehetségkutatón mérettette meg magát, melynek megnyerésével bizonyosságot nyert, hogy a produkció életképes.

Három nap alatt elkészült az első négy számot tartalmazó demó felvétel, melyet egy féléves kalandos házalás követett kisebb-nagyobb kiadókhoz. A gyümölcs az Osztály című szám maxi szerződésével érett be, melyhez egy üstökösként robbanó a magyar zenetévén is új színfoltot jelentő klip társult. Ez nem is vonhatott mást maga után, csak egy szédületes koncert turnét számos klubba, megfűszerezve az ország legnagyobb fesztiváljaival és néhány meglepetés koncerttel. Kisvártatva elkészült a második kislemez és videoklip a Lemegy a nap című számhoz, mely igen közkedvelt rádiós sláger lett.