Twisted Sister: nem vagyunk nosztalgia zenekar!

Zene

 
(MTI) - Jay Jay French, az amerikai rockzenekar alapító gitárosa a kilencven percesre tervezett koncertjük előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy egy zenekarnak két fontos követelményt kell teljesítenie: egyrészt rendelkeznie kell egy sor remek zeneszámmal, másrészt ezeket élőben is nagyszerűen elő kell adnia. "Mi ezeket teljesítjük, tehát nem vagyunk nosztalgia zenekar" - fogalmazott a gitáros, hozzátéve, hogy az a zenekar számít "retrónak", amelyik nem nyújt százszázalékos teljesítményt a közönségének. Elmondásuk szerint fiatal és idősebb közönségnek egyaránt szívesen játszanak, sikerük titkát a csapaton belül kialakult együttműködésben látják.
    
Semmi más foglalkozást nem tudunk elképzelni a zenélésen kívül, tízéves korom óta erről álmodtam, és mindannyian nagyon keményen megdolgoztunk a sikerért - hangoztatta Jay Jay arra a kérdésre válaszolva, hogy miért kezdtek el zenélni. 
    
A fennállásának negyvenedik évfordulóját jövőre ünneplő együttes tagjai legfontosabb és legkifejezőbb slágerüknek a You can't stop rock and roll című dalukat nevezték.
    
A nyolcvanas években világhírnevet szerzett Twisted Sister tagjai fontosnak tartják a karitatív tevékenységet, májusban New Yorkban adtak jótékonysági koncertet, de külön-külön is részt vesznek különböző adománygyűjtésekben. A Pannónia Fesztiválon a rászorulóknak gyűjtő nyári Mikulásgyár számára dedikáltak egy pólót. 
    
A jövőről szólva elmondták, hogy nagy lendülettel készülnek a nyári koncertjeikre, a várpalotai fellépésük után - amely a zenekar nyári fesztiválturnéjának első állomása lesz - pénteken már Angliában csapnak a húrok közé. Idén összesen tizenöt koncertet adnak a többi között Görögországban és Spanyolországban. Turnémenedzserük elmondta, "a fiúknak semmilyen különleges sztárallűrnek számító kérése nem volt a fesztivál szervezőihez".
    
Az énekes Dee Snider és csapata a nyolcvanas években a Music Television térhódításával lett világszerte népszerű, elsősorban a We're Not Gonna Take It és az I Wanna Rock című számhoz készített videoklippel. A Twisted Sister eddig hét stúdióalbumot készített, az együttes tavaly februárban látható volt a Magyar Televízióban a haiti földrengés áldozatainak megsegítését szolgáló New York-i segélykoncert szereplőjeként. Legutóbb hét esztendeje jártak Magyarországon.