Új Cha-Cha-Cha: retró luxuskivitelben

Zene

 
A Cha-Cha-Cha esetében is igaz a mondás, miszerint az anyag nem vész el, csak átalakul. Bár a Kálvin téri aluljáróban, az egykori Mónika presszó helyén kialakított, mindenki második otthonává vált helyet nem vihették magukkal, a "csacsizmus" a Bajcsy-Zsilinszky utcába költözött, ahol a "Twelve Inch" kitétellel gazdagodott Cha-Cha-Cha a megszokott szellemben, de a korábban megszokottól egészen eltérő dizájnnal várta (és várja most is) vendégeit. Azért a fájó emlékek sokakba belehasítottak a Kálvin téri aluljáróban céltalanul lófrálva: a nosztalgia pedig úgy tűnik, nagy tettekre képes. A "Csacsa" csapata ugyanis több év után végre a nagy elődhöz méltó helyszínt talált, ezúttal a Déli pályaudvar már régóta kihalt - az utóbbi időben leginkább a Déli wc-jének lelőhelyéről ismert -, egykori önkiszolgáló éttermét. Aki ismeri a Déli üvegfallal és pazar panorámával (feltéve, ha jó oldalra nézünk) megáldott épületét, talán el tudja képzelni, milyen látvány fogadja azokat, akik egy buli kedvéért látogatnak el a DPU Cha-Cha-Chba. (A félreértések elkerülése végett: a DPU nem csupán a Déli pályaudvar rövidítése, egyúttal a Diszkó-Progresszív-Underground hármasát is takarja.)
 
 
Az október 22-én nyíló hely egyszerre idézi elénk a magaslati panorámás luxuslakosztályokat és a hatvanas-hetvenes évek utasellátóját: míg szemben a Déli forgalmas, futurisztikus látképe, jobbra a várdomb lélegzetelállító látványa elégíti ki a természetet esetleg jobban kedvelők igényeit. Az egykori utasellátó szelleme - ahol a Cha-Cha-Cha üzletvezetője bevallása szerint a nyolcvanas években maga is ette a grillcsirkét - saját maga szólt bele a munkálatokba: a csapat ugyanis eredeti formájában tárta fel és őrizte meg az egykori önkiszolgáló étterem égetett falicsempéit. Ma ezt a szó legszorosabb értelmében retrónak nevezhetnénk, de retró-e az, ami nem nosztalgia, hanem maga a hamisítatlan, eredetiben feltárt történelem? A Cha-Cha-Cha így nem tett mást, mint hogy az egykori környezet visszaállításával lehelt új életet a Déli pályaudvar jó ideje kihalt terébe. A hatvanas évek már az asztalokról is ravaszan hunyorog vissza ránk: Beatles, vonatszakaszjegy, Latinovits, tévé- és rádióműsor. Sőt, különbejáratú "Cent-rum" áruházi kirakat is akad, imádnivaló (meglehetősen retró) árucikkekkel.
 
Az óriási belmagasságú termet hatalmas gránitoszlopok tarkítják, amelyekre kortárs képzőművészek terveztek színes, "csacsaszellemű" alkotásokat. Nem hiányoznak a diszkógömbök sem - igaz, a pultba ágyazva némileg nehezükre esik forogni -, ám az igazi vizuális orgiával feltehetően az üvegfal tetején végighúzódó, kívülről is látható vetítés szolgál majd, amely éjszakánként egy monumentális installációvá alakítja az épületet.
 
 
A csütörtöki nyitóéjszaka meglehetősen magasra teszi a lécet (pontosabban az eddigiek méltó folytatása): a Belgából ismerős Mégötlövés és Bauxit dj-szettje mellett Tom Taylor, Izil, Adamo és Superman is forrósítja a levegőt. A Cha-Cha-Cha vezetője elmondta: természetesen szeretnének kedvére tenni az eddigi vendégeknek is, de az, hogy most már Budán is jelen vannak, reményeik szerint sok új szórakozni vágyót is vonz majd. Sőt: terveik közt szerepel egyik nagy álmuk, a diszkó expressz megvalósítása, amely a Balatonról egyenesen a buli kebelébe szállíthatná az utasokat - ez esetben a jegy szolgálna belépőül. A csütörtök este marad a "sikítós diszkóé", a hétvége pedig mindig tartogat majd valami igazán különleges ínyencséget, elvégre mégiscsak egy egykori önkiszolgáló étteremben vagyunk. "Újra egy metróállomás tetején dekkolunk" - mondja mosolyogva a klubvezető. Ki tudja, talán még az is lehet, hogy őszhajú nénikék és bácsikák pár évtized múlva már így éneklik a jól ismert nótát: " Éjjel a Déli pályaudvar tetején, emlékszel kicsikém, de csuda volt!"