Új dal a Romano Dromtól

Zene

A zenekar gyökereit megőrizve és hagyományait ápolva mindig képes volt a megújulásra, az oláh cigány dallamokat kortárs zenei élménnyé varázsolva szólaltatta meg. Az együttes ?Kovács Antal által szerzett ?egyedi fúziós zenéjében a több száz éves zenei kultúrát a katalán rumba, arab, balkáni és popzenei ritmusokkal, valamint olyan zenei megoldásokkal vegyíti, melyekben a hagyományoktól eltérően dobok és egyéb hangszerek izgalmas összhangja egészítik ki a tradicionális hangzást.

 
Az együttes előkészület alatt álló hatodik stúdióalbumának anyagából ízelítőként hallható a Szabadon élhetek című dal. A zenét és szöveget Kovács Antal írta, a szövegek átfésülésében Víg Mihály (Balaton együttes), a hangszerelésben pedig Knapik Tamás (Fiesta) segített. A dal a közelgő nagylemezre két változatban is felkerül: oláhcigány nyelven, és az eredeti szöveget nem értő közönség kedvéért magyarul is. Ez a cigányzenében merőben új és előremutató ötlet betekintést enged a Romano Drom őszinte szövegvilágába. A lemez elkészültéig még várni kell néhány hónapot, de addig is jó hír, hogy szeptembertől a Hangvető kiadó gondozásábanújra a boltok polcain találjuk a Romano Drom 2007-ben megjelent Po Cheri című albumát. 
 
A Romano Drom legközelebbi hazai koncertje szeptember 30-án lesz a Gödör Klubban.