Új lemezzel ünnepli 15. születésnapját a Bon-Bon zenekar

Zene


bonbon.jpg
Bon-Bon

(MTI) - A Bon-Bont 1995-ben alapította Szolnoki Péter énekes és Török Tamás basszusgitáros. A fülbemászó slágerzenéjével az azóta eltelt időszakban rendkívül népszerűvé vált csapat legnagyobb sikerét a Valami Amerika című film betétdalával aratta 2002-ben. "Sok munka van az eltelt másfél évtizedben, ahogy az új lemez címében is szerepel, mindig úton voltunk. A Bon-Bon történetében nem voltak sem tagcserék, sem leállások, sem összeveszések" - emelte ki Török Tamás.

   
A zenész egyetértett azzal, hogy a Mindig úton című új anyag tipikus Bon-Bon hangzású, bár - tette hozzá - a hangszerelésben néhány szokatlan ötletet is kipróbáltak. Mint elmondta, az album második száma, a Bújj hozzám kifejezetten kísérleti jellegű dal, és talán egy új irányt is mutat a Bon-Bon számára; a tervek szerint ehhez a dalhoz klip is készül.
 
 
Az albumot - amely a Bon-Bon tizenharmadik korongja - a szokásos zenésztársakkal vették fel, köztük Sipeki Zoltán gitárossal és Závodi Gábor billentyűssel, közreműködött a zenekart már az induláskor is segítő Szentmihályi Gábor (Michel) dobos, és énekel a frontember lánya, a 13 éves Szolnoki Boglárka is. A legtöbb, sokszor ironikus szöveget ismét Duba Gábor jegyzi.
   
A zenekar folyamatosan koncertezik, a születésnapi fellépés szeptember 4-én a népligeti Szeptemberfeszten lesz. "Különleges fénytechnikával és egyéb látványelemekkel készülünk, és próbálunk áttekintést adni eddigi dalainkból. Jelen lesz a Holnaptól...-ra jellemző popos, a Valami Amerika rockos világa és a tavalyelőtti szvinges albumról is játszunk. Fellépnek velünk azok a barátaink, akikkel az elmúlt másfél évtizedben együtt dolgoztunk, köztük Zséda, Auth Csilla, Ganxsta Zolee és a Kartel, valamint a Budapest Jazz Orchestra, és lesz egy meglepetés sztárvendég is" - hangsúlyozta Török Tamás.