Újabb Led Zeppelin koncert a láthatáron

Zene

Az amerikai Bonnaroo Arts and Music Festival szervezői hivatalosan is bejelentették, hogy a 2008 nyarán megrendezésre kerülő rendezvény egyik fő produkciója a Led Zeppelin fellépése lesz. Mint ismeretes, a legendás rockerek tavaly decemberben újra összeálltak és azóta folyt a találgatás, hogy lesz-e ráadás. Jimmy Page ugyan kénytelen volt tudomásul venni, hogy zenésztársa, Robert Plant Alison Krauss énekesnővel indul közös turnéra, de az utóbbi napokban egyre több helyről érkeznek olyan információk, hogy nem kizárt egy nagyszabású világkörüli koncertsorozat sem.

A június 13. és 15. között a Tennessee állambeli Manchesterben megrendezésre kerülő fesztiválon a Led Zeppelinen kívül a húrok közé csap a Metallica, a Pearl Jam, Kanye West, Jack Johnson, Willie Nelson, B. B. King, a Sigur Rós, a The Raconteurs és a My Morning Jacket is. A háromnapos rendezvényen közel száz fellépőre számítanak a szervezők. Érdekesség, hogy Plant kétszer is látható lesz a Bonnaroon, Krauss-szal is közönség elé lép.

Legfrissebb:

Az amerikai művészeti fesztivál szervezői közleményt adtak ki, melyben cáfoltak a fenti hírt, arra hivatkozva, hogy csak félreértés történt: "Nagyon szerettük volna, ha a Led Zeppelin is fellép, azonban sokan félreértelmezték a kijelentésünket" - áll a közleményben. A félreértésre az adhatott okot, hogy a Bonnaroo-n koncertezik a Led Zeppelin frontembere, Robert Plant, de csak Alison Krauss-szal.