Újabb operát ír a Gorillaz

Zene

 

A Gorillaz 2007-ben állt elő első saját operájával, a Monkey: Journey To The West című zenemű a vártnál is nagyobb sikert hozott, és ezen felbuzdulva Albarnék nemrégiben nekiláttak megtervezni második hasonló alkotásukat. Egyelőre annyit lehet tudni a projektről, hogy abban részt vesz Alan Moore is, aki legendás képregényírónak számít, és korábban olyan mozifilmekhez adta a nevét, mint a Watchmen, vagy a V For Vendetta.

"A múlt héten meglátogattak a fiúk, hogy megbeszéljük a terveket, mert én írom a szöveget a következő operájukhoz" - árulta el Moore egy interjúban.

A virtuális zenekar újabb zeneművének elkészültére még sokat kell várni, mivel Albarn és Howlett is több projektet futtat párhuzamosan. A Gorillaz-tagok egyelőre nem is nyilatkoztak hivatalosan a részletekről, és arról sem, mikorra készülhet el a mű.