Újra közösen dolgozik a Libertines sztárduója

Zene

Ismét összeállt a nagy páros: Pete Doherty és Carl Barat közös musicalen dolgoznak. A Libertines egykori gitáros-énekes vezéralakjai ezen a héten kezdik el a dalszerzést, vagyis a jövő évben debütáló darabhoz vadonatúj számokat készítenek.  

petedoherty_carlbarat_libertines_2_20080304.jpg
Carl Barat és Pete Doherty
A londoni Donmar Warehouse színház tavaly kereste fel egy új produkció ötletével a hamarosan új Dirty Pretty Things-lemezzel jelentkező Baratot, aki örömmel vállalta a felkérést, sőt, nem zárkózott el a Dohertyvel közös munkától sem. A musicalben a tervek szerint húsz új dal hallható majd, a szerzemények azonban nem a Libertines neve alatt jelennek meg. 
 
"A színház egyik producere keresett fel a lemezkiadómon keresztül. Elmentem, megnéztem egy darabjukat, majd találkoztunk egy megbeszélés erejéig. Érdeklődött, hogy tartom-e még a kapcsolatot Pete-tel,  s miután igent mondtam, felvetette, hogy írhatnánk ketten a dalokat. Pete imádta az ötletet, és meg is hívott wiltshire-i otthonába, hogy megkezdhessük a közös munkát" - nyilatkozta Barat.
 
Beszélgetésük közben szóba került a Libertines feltámasztása is, de a Dirty Pretty Things és a Babyshambles vezérei végül úgy döntöttek, még nem jött el az ideje, hogy ismét közös zenekarban dolgozzanak.