Változatok sötét húrra a The Kilimanjaro Darkjazz Ensemble-től

Zene

Hilary Jeffrey a The Kilimanjaro Darkjazz Ensemble-ban

2008 közepére ígéri új nagylemezét a tavalyi UH Festen nagy sikert aratott The Kilimanjaro Darkjazz Ensemble, amely második korongján sem hazudtolja meg önmagát. Aki eddig nem tudta, milyen műfaji meghatározás is a Jazz in Pain vagy a mutant jazz, az a két héttel ezelőtt a világhálóra felpakolt Mephistopheles című szám és az ahhoz készült klip megtekintése után már mindent tudhat a "kategóriáról".

A holland The Kilimanjaro Darkjazz Ensemble zenéje kapcsán a Quay testvérpárt és a philadelphiai animációs zsenik mesterének tekintett Jan Svankmajert szokták inspirációs forrásként emlegetni. Ha eddig valamilyen rejtélyes oknál fogva kételkedtünk volna ebben az állításban (ami egyébként már csak azért is lehetetlen, mert a hattagú csapat maga említi, hogy az ihletet az amerikaiaktól és a szürrealizmus cseh alkimistájától kapják), saját szemünkkel győződhetünk meg arról, hogy a Jason Köhnen és Gideon Kiers vezette zenekar leemeli a képzeletbeli kalapját és mélyen meghajol az említett úriemberek előtt.

A TKDE két héttel ezelőtt töltötte fel a youtube.com/parallelcorners oldalra a második albumot beharangozó Mephistopheles című számot és a klipet, melynél sötétebb tónusú, nyomasztóbb anyag ritkán készül egy szerzeményhez. Nem túl váratlan módon a TKDE zenéje is rendelkezik egyfajta filmzeneszerű jelleggel, sőt a zenekar az elmúlt években több némafilmhez és fiktív filmhez írt is zenét.

Két évvel a debütáló nagylemez, valamint a 2007-es mellékprojekt, a The Mount Fuji Doomjazz Corporation után idén érkezik a második, egyelőre cím nélküli korong, melynek munkálatai már a tavaly decemberben befejeződtek.