Vampire Weekend: vissza a nyolcvanas évekbe

Zene

 

Jövő januárban jelenik meg a Vampire Weekend második, Contra című albuma, amely - az együttes ígérete szerint - egészen más stílusú zenét tartalmaz majd, mint a bemutatkozó lemez. A brooklyni formáció samplerekkel és zongorával dobta fel hangzását, és elsősorban a nyolcvanas évek zenéit idézi meg a korongon.  

"Egyfajta nosztalgikus érzést vittünk a zenénkbe, ezért a lemez egészen más lesz, mint az első album volt. Sokféle új megoldást kipróbáltunk, többféle érzelmet jelenítettünk meg a számokban. Van egy kis samplerem, aminek segítségével a nyolcvanas évek hangzását idézhettük meg, néhány számunk úgy szól, mintha egy angyalkórus énekelne benne. Az első lemez előtt tét nélkül írhattuk a dalainkat, mert senki sem ismert bennünket, most már azonban rajongóink vannak, akik kíváncsiak rá, hogy mivel állunk elő, és ez inspiráló, egyben izgalmas is számunkra" - mondta Rostam Batmanglij, orgonista-producer.