Varga Feri és Balássy Betty egymásért ébred

Zene

Sokak szerint Rakonczai Viktor élete talán legjobb, legkülönlegesebb dalát írta meg. Az album rendkívül színes zenei kínálata nem hagyja a hallgatót egy percig sem unatkozni - véli a lemezt gondozó Warner, hiszen a slágeres töltetű zenéken kívül a pop-rockos bélyeggel ellátott dalok mellett a líra, jazz, és a ballada is teret kapott.

A lemezfelvételt megelőzően a kiadó két-három duett eléneklésén kívül több zenei megnyilvánulásra Betty esetében nem gondolt, de a stúdió munkálatok alatt egyértelműen kiderült, hogy Balássy Bettynek szóló szerepet is kell kapnia Varga Feri lemezén - adta hírül a warnermusic.hu. Az egy szóló dalból aztán szépen kettő lett, és a tervezett duettek száma is öt dalra kerekedett.

A már említett Rakonczai Viktor mellett - az album sikerében bízva - olyan tehetséges szerzők is adták nevüket és tudásukat, mint Szabó Zé, Józsa Alex, Fehér Attila, Bende Nagy János, Gém Zoltán, stb.

Az album nem a "két tuti sláger kell, aztán a többi már nem annyira fontos" jeligére készült, hanem hosszabb, tartósabb időt is képes átfogni, különös érzéseket keltve a hallgatóban.

Az album április 23-án jelent meg.