A Vaya Con Dios Budapesten

Zene

 

DaniKlein_VayaConDios_DKOKO20080608004.jpg
Dani Klein

(MTI) - A Belgiumban 1986-ban Dani Klein énekesnő, Willy Lambregt gitáros és Dirk Schoufs basszusgitáros által alapított Vaya Con Dios a kezdetektől fogva egyedi módon vegyítette a latin, a jazz és a cigányzene világát. A zenekar nevéhez olyan világslágerek fűződnek, mint a Nah Neh Nah, a Puerto Rico, a What's A Woman vagy a Just A Friend of Mine.
    

A csapat mintegy két évtized alatt több mint 10 millió eladott lemezzel minden idők legsikeresebb belga könnyűzenei produkciója.
    
Az alapító hármas az 1988-ban megjelent debütáló korong, a Vaya Con Dios, valamint a két évvel később kiadott Night Owls (ezen szerepelt a Nah Neh Nah) hatalmas sikere után Dani Kleinre szűkült: 1991-ben az énekesnő és a hangzásvilágért felelős Schoufs összekülönbözött, a zenész nem sokkal ezután egy gyors és hirtelen betegség után meghalt, és időközben Lambregt is elhunyt.
    
Dani Klein 1996-ig másokkal vitte tovább a zenekart, majd a Vaya Con Dios 2004-ig nem működött. Az énekesnő ekkor úgy döntött, szólóelőadóként viszi tovább a Vaya Con Dios nevet. Azóta két remek stúdióalbum (The Promise, 2004; Comme on est venu, 2009) mellett egy újabb válogatáslemez is megjelent.
    
A Vaya Con Dios most harmadszor ad koncertet a magyar fővárosban. Az első fellépés 2005 júniusában volt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahová három évvel később is visszatértek. A mostani koncert a tavaly ősszel megjelent Comme on est venu című albumot népszerűsítő turné része. A lemez egyik különlegessége, hogy az eddigi angol nyelvű kiadványok után Dani Klein ezúttal francia nyelven énekel, a hangszerelést pedig vonósok részvétele segítette.