Verseskötet Bródy János 106 dalszövegéből

Zene

(MTI) - "Dallamokra írok énekelhető szavakat, és megpróbálom ezeket értelmes rendbe illeszteni. Számomra hízelgő, ha úgy gondolják, ebben költészet is van, és néhány ember a dalszövegeim közül most kiválogatott olyanokat, amelyeket szerintük akár versként is lehet olvasni" - mondta Bródy János. Van közöttük az Illés és a Fonográf korszakából, szólólemezeiről és másoknak írt szövegeiből is.

   
A kiadó és a szerkesztő a több mint száz szöveget bizonyos gondolati ívek mentén osztotta fejezetekre. Ezek egy-egy markáns, jellemző szövegének címei egyben: Bordódi Kristóf, Jelbeszéd, Maszkabál, Ne várd a májust, Békét és reménységet, Egy mondat a szabadságról; többségüket annak idején Koncz Zsuzsának írta.
   
Mint mondta, néhány olyan szöveg is bekerült a kötetbe, ami korábban nem jelent meg, és "a dallam még nincs a közönség fülében", illetve van olyan dalszövege is, amit még csak egyszer énekelt el: idén februárban a Művészetek Palotájában. Annak a koncertnek is az volt a címe, mint a mostani kötetnek.
   
"A Ne várd a májust Zorán énekelte el 1982-es lemezén. Nem az én választásom volt, hogy ez legyen a kötet címe, de egyetértek vele" - jegyezte meg Bródy János. A kötethez mellékelt cd-n öt dal található, és közöttük van a Ne várd a májust, amit ezúttal ő énekelt fel.
   
Negyvenöt év alatt mintegy 450 dalszöveget írt Bródy János, évente tehát átlagosan tízet. Mint elmondta, a mennyiség miatt sem jöhetett szóba, hogy valamennyi szövegét kiadják. "És vannak még színpadi művekre írt szövegeim is, amelyek soha nem szerepelnek ilyen összeállításokban. Ugyanakkor a mostani válogatásba bekerült az Egy mondat a szabadságról, ami a Tolcsvay Lászlóval közösen írt oratórium szövege, és eddig egyáltalán nem jelent meg" - fejtette ki.
  
Közeljövőbeni tervei kapcsán a 64 éves Bródy János elmondta, hogy Koncz Zsuzsa új lemezéhez fog szövegeket írni, "egyelőre csak beszélünk róla, hogy a mostani korban milyen hangon tudunk szólni azokhoz, akik figyelnek ránk". Idén is lesznek koncertjei, egy szál gitárral sok helyen fellép majd.