Víg-Végnapok a Gödörben

Zene

 (MTI) - A harmadik alkalommal tartandó fesztivál csütörtökön, a Zene Európai Ünnepén kezdődött a Gödör Klubban, és vasárnap, Szent Iván éjjelén ér véget. A fesztivál nyitányaként csütörtökön Dévényi Ádám és zenekara, az Átmeneti Kabát lép színpadra, őket követi akusztikus koncertjével a Pál Utcai Fiúk, majd Bródy János.
  A csütörtöki programban szerepel még a Yengibarjan Trio koncertje, amelyen közreműködik Said Tichiti marokkói zenész és Tom Walsh  kanadai harsonaművész. Utánuk a Balaton együttes lép színpadra.
  Pénteken a tánczenéké lesz a főszerep: a Titusz and the Carbonfools után a Neo Momentum Szilánkos porszemek című táncelőadása következik, majd a ColorStar vetítéssel kiegészülő nagykoncertjét hallhatják az érdeklődők. Az est utolsó koncertjét a zeneileg teljesen egyedülálló Tündérground (Sepsiszentgyörgy-Csíkszereda) zenekar adja.
  A fesztivál harmadik napja elsősorban a dzsessz és a világzene szerelmeseinek szól, fellép a Koala Fusion, majd a kortárs népzenét játszó Fabula Rasa, a Decadance Tánccsapat Vágy című előadása és a Grencsó Kollektíva következik. Utánuk a szerb, makedón, bolgár, görög, török és román népek zenéjét játszó, tíz tagú Ajde Braco zenél.
  Vasárnap, Szent Iván éjjelén a Napra zenekar világzenei koncertjével indul a műsor, tűzzsonglőrökkel, táncosokkal kiegészülve, majd a Csókolom zenekar műsora következik. Az estét - és a fesztivált - a Hiperkarma koncertje zárja.