A világ egyik legbefolyásosabb lemezlovasa Budapesten

Zene

Az elektronikus zene hőskorában, az ifjonc Steve Lawler főleg Depeche Mode-albumokat vásárolt, azaz már akkoriban is szerette az elektronikus hangzást. No de ott volt az acid house, ami aztán tényleg magával ragadta Steve-et. Mohón habzsolta a helyi kalózrádió, a PCRL műsorait, s gyorsan rákapott a house-muzsika ízére. Nem sokkal később barátai elcsábították az első illegális house-party-ba. Ahogy annak lennie kellett, felvállalt egy illegális parti-sorozatot is, egy használaton kívüli alagútban, az M42-es út alatt, 1990 és '94 között.

Ibiza Steve Lawler első igazi sikerének helyszíne. Minden szezont ott töltött 1990 és 1997 között. Ez az időszak remek alkalmakat biztosított számára, hogy rutint és hírnevet szerezzen. Rezidenskedett a Café Mambóban, ahol a mára már legendássá vált nyolcórás szettjeit nyomta minden áldott nap. Aztán hetente három alkalommal játszott a Pachában. Ekkoriban történt, hogy kiszúrta magának Darren Hughes, a Cream vezetője. Le is szerződtette a Cream DJ ügynökségéhez.

Ezzel azonban korántsem ér véget Lawler sikerszériája. Itt vannak kiváló produkciói, melyeket Novocane, Chameleon álnéven, illetve saját neve alatt, Steve Lawlerként készített, s melyeket a mai napig előszeretettel használnak fel szettjeikben olyan neves előadók, mint Dany Tenaglia, Pete Tong, Sasha, John Digweed, a Deep Dish vagy Pete Heller is.

2008. február 22., Studio Cafe & Restaurant - Steve Lawler (UK) - Viva London lemezbemutató party, Warm up: Chriss