Ennek a közel ötven koncertes szenzációs turnénak egyik állomása július 13-án csütörtökön lesz Budapesten a Jövő Háza Központban.
Stanley Clarke 1951. június 30-án született Philadelphia-ban. Habár karrierje nagy részét a jazz világán kívül töltötte el (középiskolai rock zenekarok, saját a popzene határát súroló lemezei, filmzenék), mégis fantasztikus képességei lehetővé teszik, hogy mind bőgőn, mind basszusgitáron világszínvonalon játsszon jazz-t. Még nem volt 20 éves mikor New Yorkba költözött, ahol bőgősként olyan jazztörténeti legendák zenekaraiban játszott, mint a szaxofonos Pharoah Sanders, Stan Getz és Dexter Gordon, a zongorista Gil Evans és Horace Silver, valamint a dobos Mel Lewis és Art Blakey.
1972-ben csatlakozott Chick Corea Return To Forever elnevezésű jazz-rock együtteséhez. A következő 4 évben (Jaco Pastorius Weather Report-os berobbanását megelőzően) a kritikusok és a muzsikusok is egyaránt a világ legjobb basszusgitárosának tartották. Rendszeresen listavezető volt a Down Beat kritikusi szavazólistáján. 1975-ben barátkozott össze a billentyűs hangszereken (keyboards) játszó George Duke-kal, akivel 1981-ben megalakította a Clarke/Duke Project-et.
Stanley Clarke először 1985 őszén "Find Out!" című lemezturnéja során saját együttesével először járt hazánkban, majd 10 évvel később a Clarke/Di Meola/Ponty trió akusztikus "The Rite of Strings" turnéja keretében.
George Duke 1946. január 12-én született San Rafael-ben. Mindössze 4 éves volt, mikor édesanyja elvitte egy Duke Ellington koncertre. Ekkor határozta el, ő is zongorista lesz. Középiskolájának jazz zenekarában már a billentyűk mögött ült, akkor már Miles Davis és a soul-jazz vonalat képviselő Les McCann volt rá a legnagyobb hatással. 1966 és 1969 között önálló jazztriójával szerepelt a helybeli Half Note klubban, ahol egy akkor még ismeretlen énekes Al Jarreau lépett fel vele rendszeresen. 1969-ben csatlakozott a trióhoz a francia hegedűs Jean-Luc Ponty.
1969 végén elfogadta Frank Zappa invitálását és csatlakozott a gitáros Mothers of Invention együtteséhez. 1970 végén a legendás altszaxofonos Cannonball Adderley hívta combojába és ezzel a formációval járt életében először hazánkban, 1972 szeptemberében az Erkel Színházban.
1973 és 1976 között Duke ismét Frank Zappa-val szerepelt, miközben 1975-től (Journey to Love) a basszusgitáros Stanley Clarke szólólemezeinek állandó közreműködője, majd 1976-ban a dobos Billy Cobham-mel turnézott és készített lemezt. Szóló pályafutásának kezdetét is ez évre datálja. Ekkor jelent meg első önálló LP-je a "From Me to You". A nagy áttörés azonban 1978-ban következett be, mikor a funky jellegű "Reach For It" lett Duke első aranylemeze.
Muzsikusi karrierjével párhuzamosan az 1970-es évek vége óta zenei rendezőként (producer) is nagy sikerrel dolgozik a stúdiókban. Producerként az első "nagy durranását" 1981-ben az A Taste Of Honey női diszkó csapattal érte el, a "Sukiyaki" harmadik a slágerlistán, de az R&B listát több hétig vezette, végül aranylemez lett. Az 1980-as években három LP-t készített a basszusgitáros Stanley Clarke-kal (The Clarke/Duke Project, Vol.1 ? 1981; The Clarke/Duke Project, Vol.2 - 1983; 3 ? 1989). Díjkiosztó rendezvények és TV-sorozatok zenei igazgatójaként is tevékenykedett: 9 éven át vezette az un. "Soul Train Award" zenekarát és részt vett az NBC "Sunday Night Show" című hétvégi sorozatában is.
1992-ben "Snapshot" című CD-je öt héten át vezette a Billboard Magazin Top Contemporary Jazz Albums listáját. 1993-ban a Montreuxi Jazzfesztiválon mutatták be a szimfonikus zenekarra és jazztrióra írt nagy lélegzetű művét, a "Muir Wood Suite"-et. A maga 21 (huszonegy!) jelölésével a valaha élt legtöbb Grammy-díjra nominált jazzművész. A legutóbbit (T-Jam) épp az idén kapta. Grammy-díjas jazzlemezek elkészítéséből is kivette részét - Miles Davis: "Tutu" (1987), Dianne Reeves: "In the Moment" (2001), "The Calling" (2002).
