A 2004-es Funeral és a sikerében azt követő 2007-es Neon Bible után nem lehetett tudni, hogy pontosan majd mit is akar ez a kezdetektől fogva színterektől független zenekar. Ez utóbbi kijelentés még akkor is igaz, ha anno sokan próbálták rájuk aggatni az ?indie? jelzőt. Bár ezt a bélyeget egy idő után már majdnem minden friss alternatív zenekarra rányomták és mostanra már semmit nem is jelent.
Talán az Arcade Fire sikere épp abban rejlik, hogy nincs köze az ?indie istállós? zenekarokhoz, csak azok közönsége fedezte őket fel. Feltételezhetően emiatt is szólhatott ekkorát a harmadik lemezük, hiszen olyan kiforrott stílussal bír az Arcade Fire, ami túlélte a 2000-es éveket és még 2010-ben sem ciki. Mivel mára eltűntek a pár éve még szép számmal működő versenytársak, igazából nagyot kellett volna hibázni ahhoz, hogy a közönség ne ölelje keblére a The Suburbs névre keresztelt visszatérő albumot.
A zenekar hozta a formáját, a közönség pedig tapsol, bár ez a lemez azért közel sem érdemel annyit, mint amennyit most kap. Nincs vele különösebb gond azon kívül, hogy iszonyatosan hosszú. Szépen hömpölyögnek egymás után a Bruce Springsteen, a korai Depeche Mode hatásait és a nagy megmondó, folkos ?singer/songwriter? attitűdöt egybegyúró számok. Aki eddig is szerette az Arcade Fire zenéjét, az ezután is fogja, aki pedig nem ismeri, az nem hinném, hogy a The Suburbs hatására szeretné meg.
Persze kétségtelenül korrekt ez az album és minden olyan elvárásnak megfelel, ami egy sikeres zenekar sikeres harmadik lemeze irányában jelentkezni szokott. Feltűnik egy egészséges határokon belül mozgó stíluspluralizmus, de a letisztultság és az együttes jellegéhez illő himnuszok is megjelennek.
A lemez címét adó és azt nyitó The Suburbs az egyik legslágeresebb szám az albumon. Leginkább egy kései Cure és egy Doves szám keverékeként hat. A lemez első felében tört ritmusával kitűnik még a Modern Man sablonos okoskodásával, de jó refrénjével a Rococo és a két ?tételre? bontott opus, a Half Light(I,II) is.
Az album közepén elhangzó, Tom Petty bűvöletében létező Suburban War után viszont valami egészen új dolog kezdődik. Úgy fest, a The Suburbs második felére jutott a kísérletezés. Van itt pörgős, önironikus glam rock a Month of May megtestesülésében, vagy enyhén diszkós himnusz is a We Used To Wait képében. A legformabontóbb darab mégis az utolsó dal, a Sprawl II, amely azon ritka dalok egyike, melyben főszerepet kap a zenészházaspár hölgy tagja és az elektronika is. Mindkettő nagyon jól áll az Arcade Fire-nak és remélhetőleg majd a negyedik lemezen még több helyet kaphatnak. Negyedik lemez pedig szinte biztosan lesz.
