Visszatér a Bee Gees

Zene


beegees_x.jpg
Bee Gees

A veterán popzenekar testvérpárja 2003-ban, Maurice Gibb halála után döntött úgy, hogy bátyjuk tiszteletére többé nem lépnek fel Bee Gees néven. Robin és Barry Gibb három évig tartotta magát a fogadalmához, 2006-ban azonban egy koncert erejéig visszatértek duóként, az eredeti néven. 

Most úgy tűnik, esély van a zenekar újjáélesztésére és egy nagyszabású turnéra, Gibbék ugyanis mégis továbbvinnék a Bee Geest. Robin a BBC-nek adott interjújában kijelentette: ő maga készen áll a visszatérésre, már csak a testvérén múlik, mikor áll össze ismét a zenekar. Azt viszont egyelőre nem döntötték el, hogy megtartsák-e a régi nevet, vagy duóként egy másikat válasszanak maguknak. 

"Érzelmi döntést hoztunk, mikor elhatároztuk, hogy Maurice nélkül nem lesz többé Bee Gees. Hogy megváltoztatjuk-e a nevet, azt egyelőre nem döntöttük el, ez egy személyes kérdés, és csak akkor gondolkodunk majd rajta, ha eljön az ideje" - mondta Robin Gibb.