A vörösiszapról írt dalt két zalai fiatal

Zene

 

(MTI) - A 14 éves Hegyi Roland és a 16 éves Nagy Márk nyár óta vezeti a keszthelyi kereskedelmi adón a Szájhős című, fiataloknak szóló műsort, amelyben először hangzott el a szerzemény. 
    Őry Rózsa, a rádió szakmai vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a felsőpáhoki Hegyi Roland a keszthelyi vendéglátóipari szakiskola tanulója, de már 11 éves korától ír verseket, zenéket. Két éve "szájdobol", azaz a fiatalok körében népszerű beatbox műfaját műveli, és az idén vált ismertté a nyugat-balatoni térségben a Keszthelyen is csillag születhet című tehetségkutató verseny harmadik helyezettjeként.
    Nagy Márk, a keszthelyi Vajda János Gimnázium tanulója szintén indult a helyi Mentor Iroda által szervezett tehetségkutató versenyen. Ezt követően ketten együttest alapítottak, és 2010 augusztusától bízta rájuk a Helikon Rádió a hetente jelentkező, Szájhős című tiniműsor vezetését.
    A fiúk a tragédiát feldolgozó szerzeményüket élőben is előadják, szerdán a Hévíz önkormányzata által a vörösiszap károsultjaiért szervezett kortárs művészeti aukción fogják bemutatni a dalt.
    A vörösiszap-rap a www.helikonradio.hu oldalon is hallható.