Yava lemezbemutató csütörtökön az A38-on

Zene

(MTI) - Mint azt Mestyán Ádám elárulta, ez idő alatt szinte még egy albumnyi számot írtak, amit akár már holnap elkezdhetnének rögzíteni. Ez az oka annak, hogy a csütörtöki lemezbemutató koncerten jóval több dalt játszanak majd, mint ami a Folcore-on hallható. "A Yava másként, talán eretnekebb módon nyúl a népzenéhez, mint annak idején a VHK tette, bár nyilván vannak hasonlóságok, hiszen rajtam kívül Németh László Fritz is tag volt. A mostani egy szikárabb hozzáállás: a VHK-ban Grandpierre Attila volt a meghatározó személyiség, a Yavában közösen alakítjuk a dolgokat" - fejtette ki a zenekarvezető.
 

A zenei hatások kapcsán Mestyán a népzene mellett elsősorban a System of a Downt említette; az örmény származású zenészekből álló - jelenleg éppen inaktív - amerikai banda az örmény népzenét elegyíti a metálzenével.

 
Kitért arra, hogy a Yava dalszerzési folyamatában először mindig a zene születik meg, és erre keresik a szöveget. Az albumon szereplő dalok közül három szövege (Szerelem, Tizenkettő, Hergetés) népdal, többek között az ország egyik legjobb kobzos-lantosának tartott Róka Szabolcs gyűjtésének eredménye.
 
A szerelemről, boldogságról, fájdalomról szóló saját szövegek javarészét Dus Polett írta, és ő hozta az Indonéz című szám egy altatódalból származó, indonéz nyelvű szövegét is. A török nyelvű Üsküdari mese című dal érdekessége, hogy dallama a Balkán és Kelet-Európa több országában (nálunk is) létezik helyi szöveggel. Az Ó, Castilia című szám szövege a már kihalt portugál galeo nyelven íródott, még a XIII. században.
 
Elképzelhető, hogy az Edge Records kiadásában megjelent albumot külföldön is terjeszteni fogják, hiszen a Folcore már német és lengyel kiadók érdeklődését is felkeltette, és Mexikóból is mutatkozik érdeklődés. A Yava egyébként rendszeresen szerepel Európában; Lengyelországban idén a wegorzewói EKO Union of Rock fesztiválon fő műsorszámként lépett fel.
 
A csütörtöki lemezbemutató koncerten - amelyet a Negative Art szervez - meghívott vendégként fellép Grandpierre Attila (Vágtázó Csodaszarvas), Mátyás Attila, Jócsik János (Korai Öröm) és a Magyarországon élő indonéz énekesnő, Shinto is.
 
Yava lemezbemutató, A38, december 4., 20:00 - vendégek: Grandpierre Attila, Jócsik János, Mátyás Attila, Sintho, DJ Nadir, DJ Fraser