Yoko Ono fél John Lennon gyilkosától

Zene


yokoono.jpg
Yoko Ono

Mark David Chapman 1980. december 8-án lőtte agyon John Lennont az énekes manhattani otthona előtt, akkor életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, és azóta sem kapott kegyelmet. Az 55 éves férfi szabadlábra helyezési meghallgatásain (az elmúlt tíz évben öt alkalommal próbálkozott) évek óta azt vallja, hogy szégyelli és sajnálja tettét, átérzi annak súlyosságát, s a börtönben töltött évek alatt teljesen megváltozott. Ennek ellenére eddig minden alkalommal elutasították a kérelmét, és nagy rá az esély, hogy a napokban aktuális döntés sem lesz kedvező számára.

Erről igyekszik legalábbis gondoskodni Yoko Ono, John Lennon özvegye, aki az amerikai televíziós kritikusok szövetségének (TCA) csütörtöki találkozóján beszélt Chapman feltételes szabadlábra helyezéséről, és kijelentette: semmi esetre sem támogatja a kegyelmet, mert továbbra is veszélyesnek tartja a férfit, és aggódna családja biztonsága miatt is. Ono a meghallgatást levezénylő bizottságnak is küldött egy levelet, amiben leírta aggodalmait.