Zenei csemegék a 2007-es évre

Zene

Amint beköszönt az újév, a BBC szerkesztőinek jóvoltából mindig olvashatunk egy összeállítást, mely egyfajta iránytűként szolgál, azaz, hogy mely előadókra érdemes odafigyelni az adott évben. Általában ezeket a tippeket érdemes komolyan venni, ugyanis ha visszanézzük az elmúlt évek jóslatait, azt láthatjuk, hogy a BBC kényes ízlésű ítészei (és az általuk felkért több mint 100 zenekritikus) tényleg olyan zenészekre, zenekarokra hívják fel a figyelmet, akik aztán az év végi best of listákon igen előkellő helyen végeznek.

Lássuk tehát, hogy kiknek az anyagait érdemes beszerezni. Az első helyen máris egy óriási tehetségnek kikiáltott fiatal zenészt, a bejrúti születésű, Párizs után Nagy-Britanniában nevelkedett 23 éves Mika-t találjuk, akiről a Times nemrég azt írta, hogy 2007 igazi húzóneve lesz. Zenéjében egymaga egyesíti a Scissor Sisters-os 21. századi diszkóőrületet és a Robbie Williams-féle igényes popzenét. Hangterjedelmét és hangszínét többen a Queen legendás énekeséhez, Freddie Mercury-hoz hasonlítják. Joan Baez, Bob Dylan, Serge Gainsbourg-on felnőtt Mika olyan nagyságokat tart példaképének, mint Prince, Harry Nillson, Elton John vagy Michael Jackson. Mika elmondása szerint ők olyan fantasztikus pop lemezeket tettek le az asztalra, amit mások képtelenek lettek volna és, amit nem lehet utánozni. Az énekes első kislemezén (hivatalos megjelenés: január 8.) található címadó dalt, a Grace Kelly-t már lassan egy hónapja nyomatják Angliában hatalmas sikerrel. Mike debütáló korongja, a Life In Cartoon Motion február 5.-től kapható.

A második helyre egy eddig (nem sokáig lesz ez így) névtelen birmingham-i banda, a jó barátokból verbuválódott The Twang került, melyről a New Musical Express szuperlatívuszokban beszél, kiemelve, hogy végre egy együttes, amely megmutatja, hogy miről is szól a rock?n?roll. Vájt fülűek zenéjüket a Stone Roses-hez hasonlítják, Birmingham válaszának a salford-i Happy Mondays-re, megspékelve Mike Skinner-es (Streets) szövegeléssel. Album előkészületben.

A harmadik helyet a Klaxons foglalja el, mely a saját maga által választott utat járja, rögtön rá is ragasztották, hogy ?new rave?-ben nyomulnak, ami a punk és az elektro-pop egyvelegét hivatott lefedni. A 2006 október végén megjelentetett háromszámos Magick után január 29-án érkezik az első nagylemezük, a Myths Of The Near Future.

A ?90-es évek egyik legmenőbb soul sztárjának, Shola Ama-nak a testvérkéje, Sadie Ama futott be a negyedik helyre, akinek Fallin' című első számát máris előszeretettel pakolják be különböző R&B-s szettekbe.

Az elsőre különös összeházasításnak hangzó, de mégis működő, trance és hardcore rock egyvelegében utazó Enter Shikari (Sorry You're Not a Winner című kislemezük 2006 októberében jelent meg) érdemelte ki az ötödik helyet, míg a gitár-pop irányvonalat követő és ezt zongorafutamokkal kiegészítő Air Traffic lett a hatodik. Chris Wall, a zenekar énekese nagyra törő célkitűzéseikről annyit árult el, hogy igazi pop klasszikusokat akarnak írni.

A hetedik pozícióban a már egy nagylemezzel, a Robbers & Cowards-szal bizonyított kaliforniai Cold War Kids szerepel, akik egyébként több év végi összeállításban helyet kaptak, mint a 2006-os év felfedezettjei. 2007-ben is érdemes rájuk odafigyelni.

A nyolcadik Just Jack már 2002-ben bemutatkozott, de mivel lemezkiadója befuccsolt, debütáló albuma is süllyesztőbe került. Pánikra semmi ok, 2007 januárjának végén jön az Overtones, amely a Lily Allen és a Mike Skinner kitaposta ösvényt kívánja szélesíteni.

A kilencedik helyezett Ghosts már lassan tíz éve próbálkozik betörni az élvonalba, és mivel most a melódikus pop reneszánszát éli, idén minden esélyük meg is van rá. Alapvetően gitárra épülő zenéjüket szaxofonnal és trombitával megbolondító The Rumble Strips zárja a tízes listát.

Aki pedig nem hisz a szerkesztőknek a következő portálon belehallgathat a fentebb említett zenészek anyagaiba: http://news.bbc.co.uk/2/hi/entertainment/6169551.stm