Zenei központ költözik a régi gáztározóba Bécsben

Zene

(MTI) A jelenleg is a toronyban működő koncertcsarnok mellé az átépítést követően zeneiskolák költöznek be és kialakítanak egy újabb rendezvénytermet is.
  
Az 1800-as évek legvégén épült simmeringi gáztározókat 1986-ban helyezték üzemen kívül. A négy tornyot a 2000-es évek elején felújították és lakásokat, diákotthont, irodákat, bevásárló- és szórakoztatóközpontot alakítottak ki bennük. 
  
Az így létrejött Gasometer City üzleteinek és lakásainak kihasználtsága azonban nem teljesen váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A B toronyban működő üzleteket ezért most a szomszédos A toronyba költöztetik át, így kizárólag zenei létesítmények kapnak helyet az épületben.
  
A már meglévő koncertterem mellett a zenei profilt erősíti az is, hogy a szomszédos, harmadik toronyban működik Ausztria legnagyobb hangszerüzlete. A tervezett Music-City alapterülete így összesen 8200 négyzetméter lesz. Ezen belül kap helyet egy popzenei magániskola, próbatermek és egy diplomás képzést nyújtó jazz- és könnyűzenei magánintézet.