Zenei tehetségek szakkollégiuma létesül Felsőörsön

Zene

(MTI) - Mészáros Zoltán, a fejlesztést lebonyolító és a leendő oktatási centrumot működtető projektcég, a Camp Europe Non-Profit Oktatási és Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a Norvég Alap kelet-európai országokban megvalósuló, elsősorban kulturális és oktatási fejlesztéseket támogat. Tájékoztatása szerint tavaly 1700 pályázatból három fordulóban negyven nyert, köztük a felsőörsi projekt is.
   
Mészáros Zoltán ismertetése szerint a festői szépségű völgyben lévő területen húsz diákszálló épül - az emeleten négyágyas, a földszinten kétágyas szobákkal -, teljes komforttal, s külön szállójuk lesz a tanároknak is. Olyan színvonalon, hogy ott világhírű zeneművészeket is el lehet majd helyezni - jegyezte meg az ügyvezető. A centrumban lesznek oktató-, próba- és koncerttermek, számítógépes és multimédiás oktatóhelyiség, továbbá mozi, étterem és közösségi helyiség is.
   
Az igazgató tájékoztatása szerint 110 gyermek és 20 tanár helyezhető majd el kényelmesen a zenei tehetségeket képező szakkollégiumban, amely páratlan létesítmény lesz Magyarországon. Mészáros Zoltán - aki a már országos hírű Veszprémi Ünnepi Játékok főszervezője is - elmondta: speciális oktatási-képzési központ lesz a felsőörsi, ugyanis elsősorban hátrányos helyzetű, zeneileg rendkívül tehetséges - 12 és 18 év közötti - fiatalok kerülhetnek be. A képzésüket 12 hetes kurzusokban tartják, s a zenei oktatás mellett angol nyelvet is tanulnak, illetőleg számítástechnikai képzést is kapnak.
 
A több mint 800 millió forintos beruházás 40-45 százalékos készültségi szinten van, s a 2011 májusi avatás bizonyosra vezető - jegyezte meg Mészáros Zoltán, hozzátéve, hogy az első turnust jövő év júniusában fogadják majd.
   
Ismertetése szerint már októberben megkezdődnek a válogatók Budapesten a zeneakadémia szakközépiskolájában; zongora, vonós, gitár és ütőhangszer tanszakon. Ezután regionális meghallgatások is lesznek, majd összeáll az első turnus, az a 60 gyerek, aki 2011 júniusától hat héten át tanulhat zenét világhírű művészektől, illetőleg őket követik majd az újabb és újabb csoportok.
   

nyiregyhaza_vidorfesztival2010_robylakatos_d_ati20100901001005.jpg
Roby Lakatos

A világhírű gitárművész, Snétberger Ferenc, a zenei tehetséggondozó szakkollégium művészeti vezetője elmondta: húsz magasan képzett zenetanárt foglalkoztat majd az intézmény. Kurzusokat vezet majd Kocsis Zoltán és Ránki Dezső zongoraművész, Roby Lakatos és Lendvai József hegedűművész, továbbá Nyugat-Európából és Amerikából is érkeznek világhírű zenészek órákat adni. "Eljön Felsőörsre többek közt a tízszeres Grammy-díjas Bobby McFerrin és énekes, s Richard Bona világhírű gitárművész, továbbá még számos, világszerte ismert zeneművész társam, barátom" - mondta Snétberger Ferenc.

   
Ez egyedi és abszolút profi iskola lesz Magyarországon, ráadásul a gyerekek ingyenes oktatásban részesülnek - mondta a gitárművész. Hangsúlyozta: szegény sorsú gyermekek élveznek elsőbbséget, de a legfontosabb válogatási szempont a tehetség. Közlése szerint már most sokan jönnének a felsőörsi zenei szakkollégiumba külföldről is.
   
Snétberger Ferenc elmondta: ő Berlinben régebben vezet már hasonlónak nevezhető iskolát, de ott csak gitároktatás zajlik, és mindössze tíz gyereknek. Felsőörs más nagyságrend lesz, és nagy kihívás számára is - mondta a művész. Szerinte a legtehetségesebb gyerekek valószínűen a zeneakadémiára kerülnek majd, vagy külföldi ösztöndíjakat nyernek el.