Megújult a szentendrei Kovács Margit Kerámiamúzeum állandó kiállítása, új megközelítésben mutatva be a művész sokoldalú, változatos tematikájú életművét, sikeres pályáját. Az eddig feldolgozatlan hagyatékból dokumentumok, levelek és fotók is feltűnnek, árnyaltabb képet adva a kerámiaművész személyiségéről.
Belépve a Kovács Margit Kerámiamúzeumba a dekoratív megformálás, az emberközeli témák, a mitológiai, bibliai történetek egy szerethető, ismerős világot teremtenek. Kovács Margit kerámiáiban a román kori templomok zömök, nyers formái, a gótikus katedrálisok nyúlánk, törékeny alakjai, a bizánci könyvillusztrációk merevségükben fenséges megfogalmazása, a mézeskalácsbáb-sütő formák bájos aprólékossága, az elefántcsont-faragványok karakteres vonalvezetése, a fazekastárgyak dekoratív egyszerűsége, a kelta faragások tömbszerűsége és lapos indái, az ázsiai szobrászat nyújtott, lényegre törő formakezelése, a magyaros mintákat kereső szecesszió színes, stilizált világa éled újra játékos kedvvel, egyéni látásmóddal, dekoratív felszínességgel.
A felfrissített tárlat nagyban kiszélesíti az életművet: az eddig ismert és újonnan azonosított, Magyarország területén elszórtan látható kültéri és köztéri munkák gyűjteménye is láthatóvá válik a szentendrei anyag mellett.
A kiállítás címet adó műve, a Budapest, a Duna királynője kerámia pannója eredetileg az 1937-es párizsi világkiállítás magyar pavilonjába készült. Ez az alkotás hozta meg az első, nemzetközileg is jelentős elismerést az akkor 35 éves keramikusnak.
Az Idegenforgalmi hivatal megbízásából készített, 4 méter magas és 6 méter hosszú kerámiát a világkiállításon a Budapest székesfőváros terme falán helyezték el, majd párizsi szereplése után hosszabb ideig a Gresham-palota földszintjén található Budapest Tourist irodájában helyezték el. Amikor az iroda megszűnt, a Greshamből pedig szálloda lett, leszerelték, előbb egy galériában kapott helyet, végül egy magángalériába került. A közönség utoljára 2005-ben a Műcsarnok Antik Enteriőr című kiállításán láthatta.
A világháború előtt a kerámia újrafelfedezése a kortárs progresszió része volt, Kovács Margit pedig számtalan megrendelést kapott, amelyek nem az azóta jól ismert kerámiaszobrairól, hanem elsősorban épület faldíszekről és belső terek dizájnjáról szóltak.
Az 1948 utáni pályaszakasz folyamatos állami megrendeléseket hozott Kovács Margit számára. A Rákosi-korszak szocreálja, majd az azt követő szocialista humanizmust hirdető közösségi művészet biztos felvevőpiacot jelentett számára és a népi hagyománnyal ötvözött realista ábrázolásmódja számára. A Rákosi-korszak főműveinek tekinthetők a több száz festett mettlachi lapból álló monumentális kerámiafalképei pédául a hegyeshalmi határállomáson vagy a budapesti Úttörő Áruházban.
Tipizáló paraszti fazekasfigurái, a Kenyérszegő vagy a ?meghitt légkörű? brüsszeli világkiállításon (1958) szerepeltetett Fonó az új ideált emberléptékben megfogalmazó jelképek lettek, ugyanakkor sokszorosított plasztikái a Kádár-kori lakások általános kellékeivé is váltak.
A művész ugyan nyilvánosan nem foglalt állást semmilyen politikai eszme mellett, azonban ismeretségei a pártvezetés elitjéhez is elértek: tekintélyes támogatót jelentett számára a fiatalkorából ismert Aczél György, a Kádár-korszak kulturális életének legmeghatározóbb politikusa. Később Aczél György és a Pest megyei pártvezetés segítségével választhatta ki későbbi állandó múzeumának épületét is Szentendrén.
Kovács Margit soha életében nem adta el egyedi alkotásait. Az anyagi biztonságot a sokszorosított munkák eladásából származó bevételek, a köztéri megbízatások és az esetleges múzeumi vásárlások jelentették számára. Korongolt kerámiáit gipszklisékkel sokszorosította és keramikus bedolgozók segítségével szolgálta ki a rengeteg megrendelést.
A friss, dinamikus kiállítás interaktív felületekkel, archív felvételekkel és videókkal hozza közelebb a látogatókhoz legnépszerűbb keramikusunk munkáit, és idézi meg a korszakokat, amikor Kovács Margit kerámiái készültek.
Forrás: Ferenczy Múzeum, magyarmuzeumok.hu
